Egyre optimistábbak a szakértők a bitcoin árfolyamával kapcsolatban

-

A kriptós hozzáértőktől kezdve a korábbi szkeptikusokig a megmondóemberek mintha egymásra akarnának licitálni az egyre nagyobb árfolyamjóslataikkal.
Az 50.000 dolláros szint küzdelmesnek bizonyul a bitcoin számára, a napokban láthattunk 10%-os visszahúzódást is.

Most szinte az összes influenszer a varázsgömbjét kérdezgeti, hogy vajon hogyan alakul az ár.
A Bloomberg elemzője, Mike McGlone elmondása alapján az adatokból az látszik, hogy az árfolyam úton van a 100 ezer dollár irányába.
Ezt a véleményét a Grayscale árazására alapozza.


Utoljára tavaly, a márciusi zuhanáskor volt ennyire alacsonyan a prémium mértéke, pontosabban negatív tartományban, utána pedig menetelt felfelé az árfolyam.
A Twitteren aktív elemzők közül viszont volt, aki megjegyezte, lehetséges, hogy ez csak a közelgő ETF hatása, persze valójában egy ETF is nagyon jó hír lenne az iparág számára.
Persze nem McGlone az egyetlen, aki nagyon bikás hangulatú. A YouTube kriptós elemzői szerint is még csak az első nagy hullámot hagytuk el, és még legalább kettő masszív emelkedés van előttünk.


Március elején pedig egy technikai elemzés tűnt fel a közösségi médiában, amely áprilisra már 100 ezer dolláros árat várt.
Még tavaly előtt jelent meg egy népszerű elmélet, amely a felezés hatását vizsgálta az árfolyamra. 2021 közepére ez pedig 200.000 dollárra teszi az árat.
Mások szerint viszont még év közepe előtt is elérhető a 200 ezres szint, mégpedig akár április elején. Ehhez a következő két hétben viszont nagyjából 77 ezerig kellene ugrania az árnak.


A Kraken tőzsde ügyvezetője, Jesse Powell a Bloombergnek adott interjújában fogalmazott úgy, hogy az árfolyam könnyedén elérheti az egymillió dollárt, onnan pedig irány a végtelen, hiszen végül a világ tartalékvalutája is lehet a BTC.
A Kraken másik vezetője, Dan Held is egyetért ezzel, nemrégiben úgy tweetelt, hogy az „ő várakozásaik szerint is valószínűbb az egymilliós árfolyam, mint a bedőlés”.

Olyanok is pozitívan nyilatkoznak, akik régebben ismert kritikusnak számítottak. A Sanders Morris Harris ügyvezetője, George Ball például többször is szkeptikusként szólt a kriptopénzekről.
Most viszont már úgy véli, minden portfóliónak jó része lehet egy kis mennyiségű kriptopénz.

„Olyan változásokat láthatunk a fundamentumokban, hogy mostanra jó, ha minden portfólióban van egy kis kriptó is.”

Az általános optimizmus ellenére viszont historikusan a március gyenge hónap szokott lenni, az elmúlt kilenc év során hatban esett az ár. Tavaly márciusban 50%-ot zuhant az árfolyam a világszintű pánik miatt.
Emelkedésre is van persze példa, 2013 márciusában egy hónapon belül 179%-ot ment felfelé az árfolyam, ez a második legnagyobb havi gyertya a bitcoin eddigi történetében.

Olvastad már? Bitcoin nagyságrendváltások – 2. rész

Forrás: cointelegraph.com
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Jito (JTO) technikai elemzés 03.29.

Prémium Jito (JTO) A Jito (JTO) árfolyama emelkedő tendenciát mutat a január eleji helyi mélypont kialakítása óta. A JTO azóta újra meglátogatta a december elején kialakult kulcsfontosságú kilengési...

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.29.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama leküzdött egy kritikus ellenállási szintet, és a heti időkeretben átfordult egy támogatási szintre. Ez a fejlemény akkor történt, amikor az XRP...

A bedőlt QuadrigaCX tőzsdéhez köthető javakat foglaltak le a kanadai hatóságok

Kanada Brit-Kolumbia tartományának a hatóságai végzést bocsátottak ki, amelyben a QuadrigaCX tőzsde alapítóihoz köthető javak lefoglalásáról döntöttek. A tőzsde két alapítója, Michael Patryn és Gerald...

Micsoda?! Növekedhet a Bitcoin ára a likviditási válság kellős közepén

Vendégbejegyzés A Bitcoin (BTC) árfolyama visszapattant a március 14-ei 73.750.07 dolláros történelmi csúcsáról, és jelenleg 70.000 dollár körül mozog. A jó öreg BTC ráadásul olyan likviditás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!