A bitcoin ára végtelenbe tart a Kraken vezérigazgatója szerint

-

Az egymillió dolláros ár a következő tíz évben „egészen reális” – fogalmazott Jesse Powell a Bloombergnek.
A bitcoin értéke „végtelen” lesz, és az emberiség hamarosan felhagy az amerikai dollárban történő árazással – állítja a Kraken kriptotőzsde vezérigazgatója.
Jesse Powell március 4-én, a Bloombergnek adott interjúban igencsak optimista volt a bitcoinnal kapcsolatban, miközben a BTC 50.000 dollár fölé tört.

Powell: Az 1 millió dolláros bitcoin tíz év alatt „reális”

„Természetesen csak spekulálni tudunk, de amikor dollárban mérjük az árát, úgy tűnik, hogy ez a végtelenbe tart.” – mondta a Bloombergnek.

„Ez a nemzeti valuta [USD] csak ötven éves, és már most gyengeség jeleit mutatja, emiatt úgy gondolom, hogy az emberek hamarosan elkezdik bitcoinban mérni a dolgok árát.”
Powell megjegyezte, hogy amikor a dollár meggyengült szerdán a makropiaci eladások mellett, az eseménynek semmilyen hatása nem volt a bitcoinra. Ugyanakkor az amerikai államadósság meghaladta a 28 billió dollárt, története során először.
Annak ellenére, hogy nem sikerült tartani az 50.000 dolláros szintet, a Bitcoin hívei optimisták maradtak.

„Azok, akik hisznek a bitcoinban, látják, hogy a világ összes pénznemét fel fogja váltani. Ez azt jelenti, hogy a bitcoin annyit érhet a jövőben, mint a dollár, az euró, és társaik piaci tőkéje együttesen.” – folytatta Powell.

„Úgy gondolom, hogy a közeljövőben meghaladja az aranyat mint értékmegőrző eszköz, ebből adódik, hogy a következő tíz évben az 1 millió dolláros cél elég valószerű.”
A bitcoin 26%-kal a „Stock to Flow” modell által diktált célérték felett zárta a februárt. A modell készítője, PlanB továbbra is bízik abban, hogy még idén elérjük a 100.000 dollárt.

Nincs idő az aranyra

Eközben az arany fogyásával kapcsolatos érvelések egyre népszerűbbek a közösségi médiában, gyakran az aranybogarak kárára, akiknek egyre kevesebb muníciójuk maradt a bitcoinellenes álláspontjuk alátámasztására.
Ahogy arról a korábban több hírportál beszámolt, a bitcoin egykori szkeptikusa, Mark Cuban volt az, aki ezen a héten kioktatta Peter Schiffet, a SchiffGold.com vezérigazgatóját nemesfém iránti szeretetéről.
Az arany – mondta Schiffnek – „meghalt”.
„A Bitcoin a kezdetektől fogva veri az aranyat.”tette hozzá Dan Held, a Kraken növekedésért felelős vezetője válaszul Schiff állításaira, miszerint az arany ellen fogadni rossz ötlet volt.

Olvastad már? Meglepő eredmény született a kriptomilliárdosok ranglistáján

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

A magyar fejlesztésű THE CORE web3-as stratégiai játék, a felfedezői már a Mars felé tartanak

2023 február 29-én indult el a THE CORE, amely egy Civilization-típusú stratégiai játékot vízionál egy Ready Player One által inspirált virtuális világban, ahol a játékosok...

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!