Egyre kevesebb bitcoin van a tőzsdéken

A Glassnode adataiból kiderül, hogy utoljára 2018 elején volt ennyire kevés bitcoin a tőzsdéken.

Az elemzők által követett platformokon jelenleg nem sokkal több, mint 2,2 millió BTC található.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A tőzsdéken így hivatalosan is kevesebb bitcoint tartanak, mint amennyit a legalább 10 éve inaktív tárcákban találhatunk.

A nagy tőzsdék készletei csökkenést mutatnak egy ideje, és most olyan kevés BTC van a tárcáikban, amennyi utoljára 2018 márciusában volt.

Az azóta eltelt időben a legmagasabb értéket 2020 márciusában láthattuk, akkor a tőzsdék tárcáiban 3,2 millió coint tartottak a felhasználók.

A covid-zuhanás után megindult a kiutalás, és a készlet azóta is folyamatosan csökken, mára már 29%-kal kevesebb, mint akkor.

bitcoin
Forrás: Glassnode

Az elemzők szerint ráadásul más téren is érdekesek a számok.

A Reflexivity elemzőcég alapítója, William Clemente elmondta, a tőzsdék tárcáiban már kevesebb coin van, mint amennyit a régi, egy évtizede inaktív tárcákban találhatunk.

„Az a helyzet, hogy több az olyan bitcoin, amelyhez tíz éve nem nyúlt a tulajdonosa, mint amennyit a tőzsdéken találunk. Ez egy nagyon vad statisztika, ha belegondolunk.”

A Glassnode saját nyilvántartása szerint 2,645 millió olyan BTC van, amely utoljára több, mint 10 éve mozdult meg.

Forrás: William Clemente/ Twitter

Ez a szám 16%-kal magasabb a tőzsdéken lévő BTC mennyiségénél. Ezek a tulajdonosok biztosan nem azok számát gyarapítják, akik pánikszerűen eladnak, ha úgy hozza a helyzet.

A hodlerek magabiztosságot mutatnak a 2022-es év brutális medvepiaci hullámvasútja után, és érdemben nem reagálnak az árfolyam mozgásaira.

Az eladások száma korlátozott, a vételi mennyiségek viszont növekednek.

A trend pedig úgy tűnik, nem is fog fordulni egyhamar, a hodlerek pozíciói a hétvégén négy hónapos csúcsra értek.

Forrás: Glassnode/ Twitter

Olvastad már? Tiltás helyett szabályozni akarja az IMF a kriptopiacot

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

coincharlie

Legfrissebb bejegyzéseink

Háború, infláció, tüntetések – így lett a kriptó Irán menekülőútja

Irán kriptogazdasága 2025-ben látványosan felpörgött. A Chainalysis friss jelentése szerint az ország teljes kriptós aktivitása meghaladta a 7,78 milliárd dollárt, és nemcsak nőtt, hanem gyorsabb...

DeFi-mentesség vagy jogi kiskapu? A CLARITY Act körül nő a feszültség

Az amerikai kriptoszabályozás egyik kulcsfontosságú tervezete, a CLARITY Act újabb politikai akadályba ütközött. Ezúttal a Szenátus Igazságügyi Bizottsága emelt kifogást a törvény egyes pontjai ellen, ami...

Valami készül az altcoin piacon – de még nem az, amire mindenki vár

Az altcoin piac lassan erőre kap, még ha ez első pillantásra nem is tűnik látványosnak. Az év első heteiben a Bitcoin árfolyama közel 94.500 dollárt...

A piac kételkedik, a Bitcoin mégis erősödik – mi készül itt?

A kriptopiac újra mozgásba lendült, miközben a befektetői hangulat feltűnően visszafogott maradt. A Santiment blokklánc-adatokra és közösségi aktivitásra épülő elemzése szerint ez a kombináció –...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.