Egyre jobban érdeklődik a bitcoin-bányászat iránt a JPMorgan

A bank a napokban adta ki a legfrissebb elemzését, amelyben a bitcoin-bányászattal foglalkozó cégek részvényeit vizsgálta meg közelebbről.

A tanulmány során a CLSK, CIFR, RIOT és MARA részvények teljesítményét elemezték a bank szakértői.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A CleanSpark, a Cipher Mining, a Riot Platforms és a Marathon Holdings papírjai mind szerepelnek a JPMorgan portfóliójában.

Az elemzők arra voltak kíváncsiak, hogy a bányászat során milyen kihívásokra lehet számítani, mit hozhat az iparág számára a növekvő hashráta, és milyen kockázatot jelenthet a jövő évi felezés, amely során a blokkokért járó jutalom a felére csökken.

„A bányász-ipar fordulópont előtt áll, hiszen a cégek azt várják, hogy egy spot bitcoin ETF vajon elindul-e idén, és elhozza-e a várva várt ralit. Ezzel szemben a hashráta töretlen növekedése, és a hamarosan esedékes felezés nagy hatással járhat a vállalkozások bevételeire, és így a nyereségre.”

A JPMorgan szakértői úgy becsülik, hogy a bányászati szektor a következő 4 év során nagyjából 20 milliárd dolláros bevételt tud generálni.

Az USA területén működő bányászcégek közül a 14 legnagyobb viszont ennél magasabb összesített kapitalizációval rendelkezik, 36%-kal.

A befektetési bank úgy véli, ez a 14 bányászcég az egyre nagyobb centralizáció oka is, hiszen a hálózati hashráta 25%-a tőlük érkezik.

A sajtóban és a kriptoközösségben már sokszor felmerült a téma, hogy a nagy társulások miatt egyre nagyobb a centralizáció kockázata.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A bank elemzői szerint a hashráta 20%-a túl drága lehet, és a 2024-es felezés után a blokkjutalom már nem lesz elegendő a nyereséges működtetéshez.

Emiatt gondolja úgy a cég, hogy a befektetés során nagyon laposan kell kiválasztani a cégeket, hogy mire fordítanak pénzt.

„Nem minden bányászcég egyforma. A CLSK tűnik számunkra a leginkább ígéretesnek, kiegyensúlyozott képet mutat a növekedés, a működési költségek, és a relatív nyereségesség terén. A MARA a legnagyobb bányászcég, de nekik van a legtöbb költségük is, és így a legkisebb nyereségük. A RIOT alacsony költségek mellett tud üzemelni, folyamatosan fejlesztenek, és a likviditásuk is megfelel, a papírjaik viszont nagyon drágák. A CIFR számít a legolcsóbb vételnek, de a növekedésük mostanában mintha megrekedt volna.”

A CleanSpark nem csak a JPMorgan szemében számít ígéretes bányászcégnek, a BlackRock is nagy mennyiséget tart a részvényeiből.

A világ legnagyobb alapkezelője birtokolja a CLSK részvények 3,8%-át.

Olvastad már? Az Ethereum ára elérheti a 8000 dollárt

Forrás:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Fed kamatdöntése új lendületet adhat a bitcoinnak

A Federal Reserve októberi kamatdöntése előtt látványosan visszavett a piac az azonnali szigorításra vonatkozó várakozásaiból. A határidős kamatügyletek alapján most már 15 százalék alatti esélyt...

Banki kriptófordulat: a Schwab és a Deutsche Bank is lépéseket tett

A hagyományos pénzügyi szektor két meghatározó szereplője egyszerre lép közelebb a digitális eszközökhöz, ám eltérő stratégiát választanak. A Charles Schwab az amerikai kisbefektetők számára teszi...

Az SEC kriptószabályai: tisztább keretek, keményebb fellépés

Az SEC új irányt szab a kriptoszektornak: a csalásokra fókuszál, miközben tisztább szabályokat ígér. A kriptopiac éveken át egyszerre szenvedett a túlzott szabályozói bizonytalanságtól és a...

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.