Egy vagyonkezelő szerint csupán a bitcoinba áramlik az aranyból kitörő tőke

A bitcoin emelkedésédével egyre többen szállnak ki az aranyból, köszönhetően az intézményi befektetők fokozott vásárlásainak.

A bitcoin mostani emelkedése mögött a pénzügyi intézmények állhatnak, és elemzők szerint olyan mutatók is alátámasztják ezt, mint a CME forgalma és a Grayscale vagyonkezelése.

Ugyanakkor az aranypiacokról hatalmas mennyiségű tőke kezdett kiáramlani. Jan Nieuwenhuijs pénzügyi elemző november 24-én azt mondta, hogy a történelem során még sosem áramlott ki ennyi tőke az aranyból egyetlen hét alatt.


Az aranyból való kiáramlás azért is érdekes, mivel nemrég egy újabb nagy pénzügyi intézmény jelentette be, hogy csatlakozik a bitcoinpiacokhoz.
A 275 milliárd dollár összértékű Guggenheim Partners a napokban kezdett érdeklődést mutatni a bitcoin iránt.

Mit jelent ez a bitcoin számára?

Közepes és hosszú távon két irányzat alakulhat ki abból, ha tőke áramlik a bitcoinba.
Először is, tovább húzódhat a szeptember óta tartó áremelkedés. Az olyan intézmények, mint a Grayscale valószínűleg hosszú távban gondolkoznak a bitcoin kapcsán.
Egyes tapasztalt befektetők – akik korábban aranypozíciókat tartottak – is bitcoinba fektetik teljes vagyonukat.
Raoul Pal, a Real Vision Group vezérigazgatója elmondta:

„Az utolsó bomba – Holnapra raktam egy eladási megrendelést az egész aranyvagyonomra, és ebből bitcoint és ethereumot fogok vásárolni (80/20 arányban). Ezen kívül nincs más befektetésem (csupán némi kötvény és készpénz). Ez a vagyonom 98%-át jelenti. Máshogy nem lehet besorolni, mint felelőtlenül longoló.”

Emellett több vagyonkezelő is azt mondja, hogy a bitcoin egyre jobban eluralhatja a kriptopiacokat. Jelenleg a bitcoin teszi ki a teljes kriptopénzpiac 63,83%-át.
Kyle Davies, az egyik legnagyobb kriptopénzügyi alap, a Three Arrows Capital társalapítója elmondta:

„Idén senki nem fog aranyból, bitcoinba, majd altkoinokba menni. Idén csak az arany és a dollár irányából fektettek bitcoinba. Ezek nem a hagyományos befektetők.”

Továbbra is bizonytalan a bitcoin jövője

A bitcoin nagyon jó teljesítmény mutatott az elmúlt három hónap során, szinte alig találkozott jelentős korrekcióval.
A korábbi bika ciklusok során a bitcoin akár 30%-os visszahúzódásokat is tapasztalt, a jelenlegi áremelkedés  viszont még nem ütközött jelentősebb akadályba. Azonban a láncadatok alapján egyes elemzők úgy vélik, hogy nagyobb esés várható.

Forrás: CryptoQuant

Ki Young Ju, a CryptoQuant vezérigazgatója szerint a bálnák több bitcoint tárolnak tőzsdéken, mint az elmúlt hónapok során.
Ez azt jelezheti, hogy a nagyhalak a közeljövőben eladásra készülhetnek.

„A tény, hogy a bálnák nem utalják ki vagyonukat azt jelenti, hogy ez a bitcoinmennyiség eladásra kész. Ha a bálnák azt hiszik, hogy az árfolyam növekedni fog, akkor nem készülnének eladásokra. Nem tudom, hogy mikor kezdődik a zuhanás, de a bálnák biztosan reagálni fognak rá, és jelentős áringadozást okozhatnak.”

Rövid távon az adhatja meg az árfolyamot, hogy az intézmények vásárlói nyomása le tudja-e nyomni a bálnák eladási nyomását.

Olvastad már? Történelmi pillanat – új rekordon a Bitcoin árfolyama

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egymillió dolláros bitcoinra számít, mégis ethereumot vesz Arthur Hayes

Arthur Hayes szerint a bitcoin előtt megnyílhat az út az egymillió dolláros árfolyam felé – ő mégis inkább Ethereumot vásárol Arthur Hayes újra a kriptopiac egyik...

Ursula von der Leyen szerint Európának mozgósítania kellene a háztartások megtakarításait

Ursula von der Leyen egyetlen mondata megmutatta, miért van szükségünk a bitcoinra. Nem kell ahhoz összeesküvés-elméletet gyártani, hogy az ember felfigyeljen egy politikai mondat mögöttes jelentésére. Ursula...

Felhagy az altcoinokkal a Remixpoint

Éles fordulatot vett a Remixpoint kriptostratégiája: a japán tőzsdén jegyzett vállalat szeptember 1-jén teljes egészében kiszállt az altcoinokból, és a jövőben kizárólag bitcoinra építi digitáliseszköz-portfólióját....

Kiyosaki 1,2 milliárd dollár adósságáról beszél, a bitcoinját mégsem fenyegeti

Robert Kiyosaki egész nyáron ismételgette a számot, legutóbb a Get Rich Education podcastban. Egymilliárd-kétszázmillió dollár adóssága van. A Rich Dad Poor Dad szerzője ezt a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.