Egy korábbi jegybankár szerint a bitcoin nem igazi pénz

Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank korábbi vezetője szerint a bitcoin spekulatív eszköz, és hiányzik belőle minden, ami egy pénzre jellemző.
Ezt egy pekingi konferencián jelentette ki az ex-bankár – közölte a South China Morning Post.

„Ellene vagyok a bitcoinnak”

Az eseményen Trichet vitatta azt is, hogy a kriptopénzek a jövőben bármikor is pénzként funkcionálhatnának.
Elmondása alapján a bitcoinban sincs semmi, ami ahhoz kell, hogy pénz lehessen:

„Ellene vagyok a bitcoinnak, és most udvariasan fogalmaztam. Nem igazi pénz, nincsenek meg a tulajdonságai, hogy az legyen.”

A kriptopénzekbe történő befektetést egyszerű spekulációnak nevezte. Állítása szerint még a hagyományos eszközökkel fedezett kriptók esetében is rengeteg spekuláció figyelhető meg, ez pedig nem egészséges dolog.

- Advertisement -
SDR és Libra

Értelemszerűen a Facebook Libra projektjére sem tekint nagy rajongással. Nem meglepő módon az SDR-t, a Special Drawing Rights, azaz Speciális Lehívási Jogok néven futó, IMF által kibocsátott „valuta” az, amelyiket támogatja.
A librához hasonlóan, az SDR is több hagyományos valuta által fedezett, többek között USD, euró, font, jen, és jüan letétekkel.

„Kételyeim vannak, hogy a kriptopénzek bármilyen módon rendelkezhetnek-e monetáris értékkel. Új, stabil nemzetközi pénznemhez az SDR lenne a megfelelő választás.”

Trichet szerint a világ nemsokára maga mögött hagyhatja a fizikai formájú pénzeket, de közel sem biztos, hogy a kriptó lesz a következő megálló.
Ahogy a sajtóban már megjelent, Mario Draghi, szintén korábbi EKB-tisztviselő visszhangozta Trichet véleményét.
Szerinte sem a kriptók, sem pedig a stablecoinok nem alkalmasak arra, hogy pénzként funkcionáljanak.

Olvastad már? A “bitcoin társalapítója”, újra előkerült a Twitteren

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.