Egy brazil cég bunkert épít a kriptopénzek őrzésére

-

A kriptopénzek letétkezelésével foglalkozó Prosegur vállalat a biztonságtechnikai iparban is aktív, és nemrégiben úgy döntöttek, hogy a brazil részlegük számára egy bunkert építenek Sao Paoloban.

Az itt őrzött javak, főleg a kriptopénzek komoly védelemmel lesznek biztosítva.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A Prosegur elnöke, Jose Angel Fernandez Freire részletesebben is beszélt az alkalmazott technológiáról, és elmondta, a biztonsági kamerákat két, egymástól független megfigyelési központban is nyomon követik majd.

„A helyiséget úgy kell elképzelni, mint egy szobát, internethálózat nélkül, ahol egy széfbe kerülnek az értékek. Ezt csak fegyveres őrök szállíthatják máshová, akiknek a személyazonossága igazolt és ellenőrzött. Egy ködgenerátor is üzemel a létesítményben, egy betörés esetén 30 másodpercen belül kábítógázzal tudjuk elárasztani az egész bunkert.”

A brazíliai bunker már a második, amelyet a Prosegur épít, az anyacégüknek Madridban, a spanyol fővárosban már készítettek egy hasonlót.

Az ottani helyszínen ugyanilyen letétkezelési és őrzési szolgáltatásokat kínálnak az intézményi ügyfeleik számára, ahol biztonságosan tárolhatják a kriptopénzeiket, főleg bitcoint.

A cég elmondta, ahogyan a technológia fejlődik, úgy ők már elkezdtek felkészülni rá, hogy akár valós fizikai értéktárgyakat is őrizzenek, amelyek tokenizálva lettek, és a digitális változatuk van forgalomban.

A jövő és a szabályozás

A Prosegur számára nagy előnyt jelent ennél a vállalkozásnál, hogy a brazil törvények kifejezetten támogatóan állnak hozzá a kriptoiparhoz, és a hatályos pénzügyi jogszabályok lehetővé teszik, hogy a különböző értéktárgyak, eszközök toknizálva legyenek.

Freire külön kiemelte, hogy az üzletmenet során ők nem kerülnek kapcsolatba a végfelhasználókkal, a Prosegur elsődleges fókusza a jogi személyiségeken van, a vállalatokon és az intézményeken.

„Nekünk a különböző szervezetek az ügyfeleink. Nem nyújtunk szolgáltatásokat magánszemélyeknek, és teljes elkülönítést alkalmazunk a digitális eszközök tekintetében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ténylegesen semmi más nem csinálunk velük, kizárólag a tárolást.”

A jövőt illetően a cég elmondta, a brazil létesítményüket, és az ottani leányvállalatukat egyfajta kapuként szeretnék majd használni, hogy terjeszkedni tudjanak Dél-Amerikában, ahol több országban is támogatóan állnak hozzá a digitális eszközökhöz.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az ilyen országok közül Chile került megemlítésre, és bár a cég elmondta, 2024-ben két további bunker építését is tervezik, egyelőre nem osztottak meg további információt arról, hogy pontosan hol lesznek ezek.


Olvastad már? A Bitcoin-rally legjobb választásai – Solana (SOL), Ethereum (ETH), Chainlink (LINK), Dogecoin (DOGE), Polygon (MATIC)

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért téved a SEC a kriptovaluták értékpapírként való osztályozásában?

Charles Hoskinson, a Cardano (ADA) társalapítója azzal érvelt, hogy a szabályozókat nem szabad megvakítani a maximalista állításokkal, miszerint a Bitcoin és az Ethereum nem értékpapírok. Az...

Vitalik Buterin: A mesterséges intelligencia komoly fenyegetést jelent

Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin figyelmeztetést adott ki az emberi intelligenciát felülmúló és a földön uralkodó fajjá váló szuperfejlett mesterséges intelligencia (AI) lehetséges veszélyeire. Az Ethereum...

Az FTX népszerűsítéséért beperelik a sportligákat

Most egész sportligák néznek szembe perrel, amiért a szurkolóik számára látható FTX promóciókat mutattak be. Mindez azután történt, hogy az FTX befektetői a tőzsde összeomlását...

Cardano (ADA) technikai elemzés 11.28.

Prémium Cardano (ADA) A Cardano (ADA) 0,40 dollár felett kell zárnia ahhoz, hogy tartósan 0,46 dollárig emelkedjen. A Cardano (ADA) jelenleg egy nagyon fontos keresleti zónán belül mozog,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!