Egy bitcoinbálna kritikával illette a bika árfolyambecsléseket

A Joe007 nevű kriptobálna ismert arról, hogy szembemegy a kriptovilág általános bölcsességeivel és gyakran tartogat medve pozíciókat az olyan kereskedelmi platformokon, mint a Bitfinex. Joe007 most kritikával illette a gyakorta felemlegetett árfolyambecsléseket.
Joe007 utoljára akkor jelentkezett a Twitteren, amikor májusban a bitcoin értéke átlépte a 10.000 dollárt, majd két hónapos kihagyás után most megosztotta gondolatait a kriptoszféra legnépszerűbb árfolyambecsléseiről.

Érdemes hozzátenni, hogy a bitcoin árfolyama azóta 9.050 dollárig esett vissza.
Egy felhasználónak válaszolt, aki felhívta a figyelmet egy korábbi, 4chanen indult becslésre, amely pontosan megjósolta a 2019-es árfolyamrobbanást. Erre Joe007 azt felelte, hogy ehelyett a becslés helyett, most „PlanB-ben, piros pöttyökben, fázis átalakulásokban és 288 ezer dolláros bitcoin árfolyamban bízunk.”


2019 júliusáig pontos volt a 4chanen megjelent becslés, pontosan megjósolta a 9200 dolláros árfolyamot.
A jóslat alapján 2019 októberére 16.000 dollárig kellett volna emelkednünk, ám a bitcoin 7.500 dollárig zuhant vissza, majd helyreállt 9.000 dollár körül.
Idén februárra már 29.000 dollár lett volna a becslés alapján az árfolyam, júliusra pedig 56.000 dollárnak.
A CryptoCompare adatai alapján egyik célt sem sikerült elérni, ugyanis a bitcoin már régóta küszködik a 10.000 dolláros árfolyam áttörésével.
Joe007 egy másik Twitter-üzenetben azt írta, hogy a globális derivátumpiac értéke több mint 1 billiárd dollár, vagyis 4000-szer nagyobb, mint a teljes kriptopiac, és felhívta rá a figyelmet, hogy az ilyen összehasonlítások „révén jönnek létre a hamis narratívák.”

Hozzátette:

 „Az ilyen értelmetlen összehasonlítások, mint különböző piacok összértéke a semmiből akar értéket teremteni. Az emberek ránéznek egy narancs pöttyre és azt hiszik »Wow! Ez hatalmas növekedési potenciált jelent!

Joe007 figyelmeztetése alapján a jövőben összeomolhatnak a derivátumpiacok, és az ilyen összehasonlítások „maximum azt mutatják meg, hogy milyen elenyésző a mi kis »kripto« piacunk a globális pénzügyekhez képest.”
Joe007 hozzátette, ha elindul a válság, akkor az a kriptopiacokat sem fogja megkímélni.
Amikor arról kérdezték, hogy hova tenné a pénzét a válság beindulásakor, azt felelte, hogy aranyrudakba és tether USDT-tokenekbe „amíg véget nem ér a likviditási kirázódás.”

Olvastad már? A 6000 dolláros támasz a bitcoin bika piacához vezethet

Forrás: cryptoglobe.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Éjjel-nappal működő wonelszámoló rendszert tesztel Dél-Korea

Dél-Korea új szintre emelné a won nemzetközi használatát: a jegybank 24 órás elszámolási hálózatot tesztel, amely lehetővé teszi, hogy a külföldi befektetők saját időzónájuk üzleti...

Az altcoinok vezetik a kriptopiac új emelkedését

A kriptopiac ismét lendületbe kapcsolt: a bitcoin 81.000 dollár felett stabilizálódott, miközben az Ethereum és több vezető altcoin már jóval határozottabb emelkedést mutat. A tőkepiaci...

A Solanára költözik a ZETA token

A ZetaChain tokenje, a ZETA hamarosan Solana-alapú eszközzé válhat, miközben maga a Cosmos SDK-ra épülő layer 1 fokozatosan megszűnik. A közösség szeptember 20-án nagy többséggel jóváhagyta...

Saylor szerint a kriptoipar felhasználókat épít

Michael Saylor szerint az amerikai kriptoiparnak nem feltétlenül a kongresszusi kompromisszumokra kell várnia: előbb olyan termékeket kell felépítenie, amelyeket amerikaiak tízmilliói használnak. A Strategy ügyvezető...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.