Egy befektetési cég szerint 2020-ban 430%-ot emelkedhet a bitcoin értéke

A bitcoin értéke ugyan 90%-ot emelkedett a tavalyi év során, azonban az év második felében a 14 000 dolláros csúcsról 6400 dollárig zuhant.

Történt mindez annak ellenére, hogy számos hagyományos befektetési eszköz értéke elképesztő mértékben növekedett a központi bankok tőkeinjekciója miatt.

Számos jelentős befektető mégis hisz abban, hogy a vezető kriptovaluta jobban teljesíthet 2020-ban.

Egy befektetési cég – melyet a Goldman Sachs volt alkalmazottai vezetnek – úgy gondolja, hogy a bitcoin 12 hónapon belül átlépheti a 40000 dollárt. Ez 430%-os ugrás lenne a jelenlegi árfolyamhoz képest.

Egy befektetési cég szerint a bitcoin 2020-ban átlépheti a 40 000 dollárt

Kevesebb, mint hat hónapon belül nagyon fontos esemény tárul a bitcoin elé. A feleződés során a blokkonként termelődő új bitcoinok száma 12,5-ről 6,25-re csökken, így lényegében feleződik a bitcoin inflációjának üteme.

A The Spartan Group – egy blokklánctanácsadói és -befektetői cég – egy Medium-bejegyzésben kifejtette, hogy a feleződés miért lehet pozitív hatással a kriptopaicokra.

Azt jósolják, hogy a feleződésre már 40 000 dollár lehet a bitcoin árfolyama.

Ez nem sokkal azután történt, hogy Antoni Trenchev, a Nexo vezérigazgatója a Bloombergnek elmondta, ő is arra számít, hogy a bitcoin ebbe a tartományba juthat valamikor 2020-ban. Szerinte akár az 50 000 dollár sem kizárt.

A The Spartan Grouphoz hasonlóan Trenchev is a feleződést tartja a robbanásszerű növekedés katalizátorának.

Elemzők szerint logikus lehet, hogy a feleződés után felrobban a bitcoin értéke.

Melik Manukyan, egy ismert bitcoinkommentátor nemrég közölt egy Twitter-bejegyzést, melyben megmutatta, hogy a vezető kriptopénz ritkasága drámai áremelkedést okozhat, melyet egy elhúzódó, relatíve eseménymentes időszak követhet.

https://twitter.com/melikmanukyan/status/1210686157677154305?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1210686157677154305&ref_url=https%3A%2F%2Fcryptoslate.com%2Fwhy-an-investment-firm-believes-bitcoin-will-rally-430-in-2020%2F

A mérnök szerint a feleződés drámai hatással lesz a bitcoinpiacok keresletére és kínálatára. Ez idővel feljebb tolja majd az árakat a kibányászott bitcoinok mennyiségének csökkenése miatt.

A matek is igazolja

Ami igazán érdekes, hogy még a matematika is egyet ért ezekkel a becslésekkel és a már említett kereslet és kínálat dinamikáival.

PlanB stock-to-flow modellje összeveti a bitcoin összértékét annak ritkaságával, és azt mutatja, hogy a vezető kriptopénz összértéknek idvővel 1 billió dollárnak kell majd lennie. Ez nagyjából egybeesik az 55 000 dolláros érménkénti értékkel.

Arról nem is beszélve, hogy a korábbi feleződéseket hatalmas bika piac előzte meg, amely mindig új magaslatokba emelte a bitcoin árfolyamát.

Olvastad már? Egy igencsak pontos elemző szerint 25 000 dollárig emelkedhet a bitcoin

Forrás: cryptoslate.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance 600 fiókot tiltott le – új korszak kezdődik a tőzsdén

A Binance bejelentette, hogy múlt héten több mint 600 fiókot tiltott le. Az ok az engedély nélküli, harmadik féltől származó eszközök használata volt. A tőzsde...

Csökkent a bitcoin beáramlása a Binance-re: mire számíthatunk a héten?

Az aktív címek száma, amelyek bitcoint küldtek a Binance-re, múlt héten hirtelen megugrott. A BTC pénteken, október 10-én egy nap alatt 121,5 ezerről 102 ezer dollárra esett. A...

A Bitget védelmi alapja 735 millió dolláron, 145%-kal az induló keret fölött

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget, közzétette 2025. szeptemberi Védelmi Alap Értékelési Jelentését, amelyben az alap havi átlagos értékét 735.503.167 dollárra becsülték. Ez...

Ismét rejtélyes üzeneteket tett közzé Michael Saylor

Michael Saylor ismét utalt rá, hogy cége, a Strategy, múlt héten újabb bitcoint vásárolhatott. Eközben a vállalati bitcointartalékok egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a nettó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.