Egy amerikai szenátor is beszédet tartott a Bitcoin Policy Summit rendezvényen

Marsha Blackburn egyértelművé tette, hogy számára mennyire jól beleillik a bitcoin a magánszféra és a fogyasztóvédelem kategóriájába, és, hogy a jövőben a mainál sokkal nagyobb elterjedéssel lehet számolni.

Blackburn szenátor a Bitcoin előnyeiről

Blackburn szenátor ismert szószólója a magánszféra védelmének, illetve a fogyasztói jogoknak, és ezért hívták meg beszédet tartani a hét elején tartott Bitcoin Policy Summit rendezvényre, ahol egy panel-beszélgetésen is részt vett.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy a saját háttere, a magánszféra és a fogyasztóvédelem szerepet játszott-e abban, hogy hogyan alakult ki a bitcoinról alkotott véleménye?

A szenátor szerint a rendszer páratlanul alkalmas az ilyen célokra.

„Rengeteg dolog tetszik a bitcoinban. Ha arról beszélünk, hogy szabadság, vagy magánszféra, a bitcoin elősegíti ezeknek az elérését. A decentralizáció, az állami beavatkozás ellehetetlenítése szintén nagyon fontos az embereknek.”

Blackburn szenátor példákat is felhozott ennek a bizonyítására, elmondva, hogy jelenleg is vannak olyan helyek, például Afganisztán, ahol az emberek egyáltalán nem bíznak a kormányban, és az állam által kibocsátott valutákban sem.

Ennek ellenére nekik is kell valamilyen pénzeszköz, amelyet értéktárolóként használhatnak, a bitcoin pedig kiváló erre a célra.

„Az emberek azt akarják, hogy ők rendelkezzenek a pénzükkel, ne más kontrollálja azt. A bitcoint ráadásul nagyon egyszerű használni, és az emberek egyértelműen szeretik, ha valami egyszerűen használható.”

Ahogyan a szenátor elmondta, jelenleg is rengeteg kritikát kapnak a kártyakibocsátók, mivel nagyon magas jutalékokat számolnak fel az ügyfeleiknek.

Ráadásul a vásárlók számára is egyre szembe tűnőbb, hogy tényleg drága a kártyák használata, így a bitcoin ezen a téren is megoldást nyújthat, hiszen nem kell a közvetítőknek is fizetni a hálózat használatáért.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Blackburn évek óta hangos szószólója a magánszféra védelmének, és arra jutott, hogy a bitcoin számos problémára megoldást nyújt, az emberek számára az egyik legjobb választás.

Ahogyan pedig egyre jobban elterjed, és bekerül a köztudatba, az emberek is egyre bátrabban fogják használni.

Mikor pedig teljesen átlagos fizetési módszerré válik, addigra a bitcoin-tranzakciók ugyanolyan részei lesznek a hétköznapi életnek, mint bármilyen más pénzmozgás.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A CYBRO előértékesítése: A Dogecoin, Shiba Inu és Dogwifhat befektetői mellett, lovagolja meg a hype-ot, és szerezz profitot!

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Újra 85 ezer dollár közelében a bitcoin árfolyama

A bitcoin ismét a 85.000 dolláros szintet teszteli: a vállalati vételek támaszt adnak, de a lendület még nem meggyőző. A bitcoin gyors visszapattanása újra megmozgatta a...

A Hana Bank digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokkláncán

A dél-koreai Hana Bank ötéves, 100 millió dolláros digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokklánc-alapú platformján. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint ez az első dél-koreai digitális...

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20-tól és a $CASH tokentől

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20 szabványtól és a $CASH tokentől, amelyeket az adatvédelmi lánc első tokenjeiként hirdetnek. Az Alapítvány egy X-posztra válaszolva közölte, hogy...

100 millió dollárt fektetett a Circle-be a Binance

A Binance 100 millió dollárral szállt be a Circle-be, és öt évre elkötelezte magát az USDC mellett. A Binance nem csupán népszerűsíteni akarja a Circle dollárhoz...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.