Egy amerikai képviselő minden kriptopénzt betiltana

Súlyos kijelentéseket tett egy amerikai képviselő a kriptopénzekkel szemben. A politikus szakmai aggodalmai hagynak maguk után némi kivetnivalót – fogalmazzunk úgy, hogy érdekes meglátásai vannak…

Olvastad már? Mike Novogratz szerint ez a dolog fogja megváltoztatni a világot

Bradley Sherman, az Egyesült Államok Kongresszusának tagja egy pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatos meghallgatáson elmondta, hogy egy törvényjavaslattal betiltaná a kriptopénzeket.
Párttársait is megkérte, hogy támogassanak egy ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot.

Tilts be, amit nem tudsz irányítani

Nagyon sok olyan politikus van, akik minden alkalmat kihasználnak, hogy támadólag lépjenek fel a rejtpénznemek (kriptovaluta) ellen. Ezek közé tartozik Bradley Sherman képviselő is, aki már egy ideje hírhedt a kriptoellenes hozzáállásáról.
Most arra kérte képviselőtársait, hogy támogassák azt a törvényjavaslatát, amely minden rejtvalutát betiltana.
A Coin Center által megosztott május 10-én készült videóban látható, ahogy Sherman elmagyarázza, hogy az Egyesült Államok nemzetközi erejéhez nagyban hozzájárul a dollár piacvezető szerepe a nemzetközi pénzügypiacon. A kriptopénzek azonban csökkenteni igyekeznek ezt az erőt.
Mint mondta:

„Nem tudom, hogy céljuk-e a külpolitikánk, adóbeszedéseink, bűnüldözésünk gyengítése, de a kriptopénzek egyik nagy előnye a vezető valutánkkal szemben, hogy gyengíti az Amerikai Egyesült Államokat és jogállamiságát.”


Egy másik nyilatkozatában a Facebook kriptofizetési rendszerét célozta meg. Sherman szerint a Facebook kétségbeesetten próbálja bizonyítani, hogy biztonságban tartja a felhasználók adatait, ezért egy olyan felületet épít, amely rejtetten kezeli a „dílerek, adócsalók és terroristák” adatait.
Egy 2018 márciusi kongresszusi meghallgatáson Sherman teljes badarságnak nevezte a kriptopénzeket, és azt mondta, hogy nem nyújtanak semmilyen társadalmi előnyt.
Anthony Pompliano, a Morgan Creek társalapítója és üzlettársa Sherman állításaira frappánsan azt felelte (utalva arra, hogy a képviselőnő már 22 éve van hivatalban – kétszer annyi ideje, mint amennyi ideje létezik a Bitcoin), inkább az „életre szóló politikusokat kellene betiltani.”

A híres közgazdász sem szereti a kriptopénzeket

Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász hasonló megjegyzéseket tett. Szerinte is be kellene tiltani a kriptopénzeket.
A CNBC szerint Stiglitz azért gondolkodik így, mivel a rejtvaluták kevésbé átláthatóvá teszik a pénzügyi tranzakciókat, így törvényen kívüli felhasználásra adnak teret.
Nem kedveli a kriptopénzek anonimitását, sokkal inkább a centralizált digitális valutákat részesíti előnyben a pénzmosás megfékezése érdekében.
Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem professzora is hasonlóan vélekedett. Szerinte a bitcoin is csak egy „shitcoin”, a blokklánc pedig nem más, mint egy dicsőített táblázat.
Forrás: btcmanager.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Ethereum-árfolyam: áttörheti az ether a 2100 dolláros szintet?

Az ether kedden hét hét után először tesztelte az 1950 dolláros szintet, ami 62 millió dollárnyi likvidálást váltott ki a tőkeáttételes short pozíciók körében. A mozgás...

A bitcoin bálnák a piaci esés közepén is halmoznak

A bitcoin (BTC) bálnái (az 1000 és 10.000 BTC közötti egyenleggel rendelkező számlák) május vége óta folyamatosan gyűjtik a kriptovalutát. Ez a felhalmozási időszak május...

Nyomás alá kerültek az AI-kriptovaluták, miközben a hedge fundok menekülnek a technológiai részvényekből

A fedezeti alapok legalább 10 éve nem csökkentették ekkora mértékben nyolc hét alatt az amerikai technológiai szektorral szembeni kitettségüket. A nettó technológiai kitettség nagyjából 15,5%-ra csökkent,...

263 millió dollárt vont be a Strategy, miközben megtartja bitcoin-készletét

A Strategy, a világ legnagyobb vállalati bitcoin-tulajdonosa, A osztályú törzsrészvényeinek értékesítésével von be friss tőkét, miközben megtartja jelenlegi bitcoin-állományát. A Strategy 263,5 millió dollárt vont be...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.