Dogecoin szobrot állítanak Japánban

Az internet egyik legismertebb kutyája, a Kabosu nevű shiba inu egy bronzszobrot fog kapni Japánban.

A Dogecoint is ez a kutya ihlette, és ez vezetett a memecoinok megszületéséhez. Kabosu 17. születésnapján, 2022 november másodikán indították el a gyűjtést a felhasználók, és idén novemberben fogják bemutatni a szobrot.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A híradások alapján a Dogecoint inspiráló kutya szobra november elején kerül bemutatásra, és ezzel a Dogecoin közösség egyik régi álma teljesülhet.

A szobor a Sakura Furusato Square téren kerül kiállításra, és a szervezők egyfajta fizikailag is meglátogatható emlékhellyé szeretnék alakítani majd, ahol a világ Doge-rajongói találkozhatnak, és tiszteletüket fejezhetik ki a kezdeményezés előtt.

A Dogecoin Foundation egyik vezetője, Gary Lachance elmondta, kifejezetten izgalmas látni, hogy a Dogecoin-közösség egyik ilyen régi álma ténylegesen megvalósul, és megindító is, hiszen elmondása szerint Kabosu nevetést és örömöt hozott megszámlálhatatlanul sok ember életébe.

A szobor az „Own the Doge” kampány keretein belül készül el, amelyet a Dogecoin Foundation és a kutya tulajdonosa, Atsuko Sato indítottak, és amely nem egyszerűen egy kutyának akar emléket állítani, hanem egy szimbólumot létrehozni az egység és a pozitív hozzáállás jegyében.

A Dogecoin közössége híres a különböző adomány-kampányairól, amelyek sok esetben nem csak hasznosak, de viccesek is.

A szobor ötlete tavaly novemberben merült fel, és az első célkitűzés a 42069 dolláros adomány összegyűjtése lett. A közösségben elképesztő sikere lett a kezdeményezésnek, így a pénz alig 72 óra alatt összejött.

A gyűjtés annak ellenére töretlenül folyt, hogy az FTX csődje nagy vihart kavart a kriptopiacon, és rengeteg felhasználó vesztett pénzt, az árfolyamok pedig mélyrepülésbe kezdtek, köztük az adományozott kriptóké is.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A közösség a nehézségek ellenére sem hagyta abba, és kitartottak az ötlet megvalósítása mellett.

A Sakura Furusato Square egy órányira található Tokiótól, és egy népszerű park, ahol Kabuso sokszor megfordult a gazdájával.

A közösség szerint ez a megfelelő helyszín arra, hogy itt helyezzék el a tiszteletük jeleként elkészíttetett emlékművet a világ talán legismertebb kutyájának.

Olvastad már? Az OpenAI vezérigazgatója megvédi a kriptovalutákat

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A CoinGlass felvásárlása erősíti a CoinMarketCapet

A kriptopiac egyik legfontosabb adatrétege kerül egy tető alá: a cszeptember 25-én bejelentette, hogy megvásárolta a derivatívapiaci adatokat szolgáltató CoinGlasst. A tranzakció pénzügyi részleteit nem...

Már 4,3 millió tárca tart tokenizált részvényeket

A tokenizált részvények néhány hónap alatt kiléptek a blokkláncos kísérletek világából: ma már több millió tárca kapcsolódik olyan digitális eszközökhöz, amelyek amerikai tőzsdei vállalatok árfolyamát...

Történelmi mélyponton az Ethereum tőzsdei készlete

Az Ethereum tőzsdéken elérhető készlete történelmi mélypontra süllyedt, miközben a hálózat aktivitása továbbra sem mutat érdemi gyengülést. Az ETH árfolyama a közelmúltbeli emelkedés után visszahúzódott,...

CZ szerint nem az ő posztjai mozgatják a bitcoin árfolyamát

Egy jól időzített bejegyzés néha úgy tűnhet, mintha egyetlen ember képes lenne megfordítani a teljes kriptopiacot. Changpeng Zhao, a Binance alapítója szerint azonban ez inkább...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.