Doge NFT, Paris Hilton a pályán és erősödő játékipar

Billy Markus, a Dogecoin létrehozója beszállt az NFT-piacra egy DOGE-alapú tokennel.
Három változat van ebből, mindegyik egy szépen csillogó aranyszínű érme, középen a baseballsapkás Shiba Inu logóval.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A két magasabb kategóriás változat igényesebb, részletgazdagabb kidolgozással rendelkezik, és persze fényesebben csillognak.


Az első szint jelen pillanatban olyan 200 dollár körül van, 420 létezik belőle, a második szintű változat már 2000 dollárért megy, ebből három létezik.
Ezek a Rarible oldalán érhetők el. A harmadik, legfelsőbb szint a Foundation piacterén került kiadásra, egyetlen, egyedi példány, és 1,5 ETH volt a kikiáltási ára – el is kelt még aznap.
A vevő szinte azonnal újralistázta körülbelül egymillió dollárnyi etherért, de aztán csökkentette az árat 6 etherre.

Paris Hilton NFT-tanácsadó lesz

Ahogy kezdett elülni a zaj, a legtöbb celeb kilépett az NFT-szektor rivaldafényéből. Paris Hilton viszont most lendül csak bele igazán, az Origin csapatához szegődött, mint tanácsadó.

- Advertisement -


A cég szerint a segítségével könnyebben el tudnak navigálni a társadalom felsőbb rétegeiben is.

„Mint befektető és tanácsadó, Paris stratégiai tanácsokat fog adni nekünk, hogy a leghatékonyabban tudjunk értéket nyújtani az NFT-szektoron belül a celebek, influenszerek és márkák számára is.”

Az Origin az Ethereum hálózatán működő decentralizált protokoll, amely az NFT és defi-szektort hozza közelebb a tömegekhez.

Guild of Guardians

Egy új mobilos, NFT-alapú játék sikeresen jutott 3 millió dollárnyi befektetői tőkéhez, mégpedig tokenértékesítéssel.

Guild of Gurdians

Az aukció során 200 és 100.000 dollár közötti értékben adtak el játékon belüli objektumokat, NFT-ként. A Fülöp-szigeteken működő cég így bőven rendelkezik forrásokkal a fejlesztéshez.

A közösség reakciója lenyűgöző. Az eladások 50%-a referralon keresztül jött, tehát a játékosok tényleg megosztják egymással a dolgokat, ez az aspektus pedig a játékba is átszivárog.”
A játék maga az úgynevezett play-to-earn modellt követi, de a fejlesztők szerint az élvezeti faktor is fontos.

„Jó, ha pénzt keresünk egy játékkal, de mi inkább azt szeretnénk, hogy szórakozzunk, és egyben pénzt is keresünk, tehát a játéknak jónak kell lennie.”

Olvastad már? A Cardano projekt aktivitása kiemelkedő Githubon

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin árfolyama három hónapos mélypontra zuhant

A bitcoin három hét alatt nagyjából 10.000 dollárt veszített, miközben a kriptopiac hangulata ismét a pánik felé fordult. A befektetők óvatosabbá váltak, a kockázatos pozíciók...

Nem fog többé az Oracle-től bérelni AI-kapacitást a Microsoft

A Microsoft fokozatosan leépíti az Oracle-től bérelt mesterségesintelligencia-kapacitást, és nem hosszabbítja meg a 2023-ban kötött megállapodást. A döntés újabb kérdéseket vet fel az AI-adatközpontok megtérülésével...

Musk szerint bajban lehet a SoftBank finanszírozása

Elon Musk november 6-án azt állította, hogy a SoftBank nem teljesíti turbinarendeléseit. A kijelentés akkor érkezett, amikor a befektetők már amúgy is egyre drágábban tudtak...

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.