David Wachsman: Jön a BTC-forradalom

A cikk írásakor a bitcoin  9 800 dollár alatt kereskedik. Ez azt jelenti, hogy ugyanarra a mélypontra ért vissza, amely körülbelül két vagy három héttel ezelőtt volt.
A valuta egy olyan csúnya zuhanás után, mely során néhány nappal ezelőtt kevesebb mint egy óra alatt több mint 600 dollárt veszített értékéből, továbbra is süllyed.

Ám vannak olyanok is, akik nem hajlandók elismerni, hogy a bitcoin a legkevésbé sem tökéletes – ezen emberek közé tartozik David Wachsman is.

Wachsman úgy véli, forradalom jön

Wachsman egy, a vezetéknevét viselő vállalatot alapított. Ez a vállalat egy globális blokklánc-szolgáltató cég, és bízik benne, hogy a bitcoin jelenlegi kereskedelmi ára ellenére sem közeledik a végéhez a valuta. Úgy érzi, a tömblánc még mindig erős és hatalmas, és a valuta egy olyan pontot ért el, amelyet szolid „újjászületésnek” nevez.
Egy interjúban így nyilatkozott:

„A bitcoin újjászületését tapasztaljuk. Ez a legrégebbi blokklánc, és sok szempontból egyben a leglassabb is. Bár a fejlesztések gyakran kihívást jelentettek a valuta számára, mégis hatalmas társadalmi újjászületést tapasztal az ágazatunkban. Ez elképesztő. A bitcoin megbízható, és ez a megbízhatóság valami hihetetlenül szexi lett.”

Az egyik ok, amely miatt szerinte a bitcoin mindig népszerű marad, az az, hogy az emberek bíznak benne.
Azt állítja, hogy az új tokenek közül sokat rosszallnak a hosszú távú kriptovaluta-rajongók, akik nem érzik magukat elég bátornak, vagy nem ismerik el az előnyeiket.
Ezt így magyarázza:

„Ez tulajdonképpen a teknős és a nyúl története. Úgy tűnik, hogy a teknős, amely a bitcoint képviseli, gyorsabban halad előre, mint a nyúl, amely egyelőre a többi blokklánc szimbóluma. Ha az emberek megfigyelik, hogy a kriptográfia eddig hogyan fejlődött, sajnos azt látják, hogy manapság nem sok használati eset működik. Jelenleg nincs sok fogyasztói minőségű termék, és ritkán tudunk kriptográfiát fizetéseken kívül használni. Ez tehát a lényeg, és a bitcoin nagyon jól működik fizetési módszerként. Tudomásom szerint soha nem történt olyan tranzakció, amelyet megszakítottak. Ez valójában nem lehetséges.”

A bitcoint tiszteletben tartják

Amikor a bitcoin ára 2017-ben kifejezetten bullish volt, sok újonc ezt a rejtvalutát választotta. Azt állítja, hogy az emberek nagyrészt látszólag elvesztették az érdeklődésüket az érme és annak lehetőségei iránt, de biztos benne, hogy ez változni fog.
Mint mondta:

„Ami azokat az embereket illeti, akiket mindig is érdekelt ez az ágazat és a technológia, senki olyat nem ismerek, akit nem érdekelne a bitcoin. A blokkláncot és kriptográfiát támogató átlagos ember tehát jobban szereti a bitcoint, mivel mindig is azt szerette. Azok, akik újonnan csatlakoztak ehhez a világhoz, akik valójában értik a technológiát – megértik a blokklánc erejét -, mindegyikük valamilyen módon tiszteletben tartja a bitcoint.”

Olvasd el: A nagy váltó vs. tőzsde teszt – mi a különbség, és melyiket érdemes választnani

Forrás: livebitcoinnews.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Svédország újra vizsgálja a digitális korona bevezetését

Svédország néhány éve még úgy látta, hogy nincs sürgető szükség állami digitális pénzre. A pénzügyi környezet azonban gyorsan megváltozott: az Európai Központi Bank előrehaladt a...

PancakeSwap 88 százalékra emelné a likviditás díjrészesedését

A PancakeSwap fejlesztőcsapata, a Kitchen javaslatot tett a decentralizált tőzsde díjszabásának átalakítására. A terv a likviditásszolgáltatók részesedését a tranzakciós díjakból 88 százalékra emelné a v3...

Bitcoin árfolyam: gyengül a vételi nyomás

A bitcoin visszakapaszkodott a 80.000 dollár körüli mélypontról, de a piaci hangulat ettől még nem fordult egyértelműen pozitívba. Egy friss likviditási mutató szerint ugyanis mérséklődik...

A kis tokenekben mutatkozik nagy esély az altcoinpiacon

Az altcoinpiac öt éve vár az igazán széles körű kitörésre, miközben a legtöbb befektető már lemondott a kisebb projektek nagy visszatéréséről. Lark Davis kriptoelemző szerint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.