Citibank: fordulóponthoz ért a bitcoin

A bank elemzői szerint a BTC előtt most két lehetőség áll, hogy merre tart a jövője. Vagy spekulatív felfordulásban lesz része, vagy megindul a tömeges elfogadottság útján.
A globálisan jelen lévő befektetési bank a legújabb jelentésében alaposan körbejárta a bitcoin jelenlegi helyzetét, és a potenciálját.

Emellett nemes egyszerűséggel csak az innováció „Északi Csillagának” nevezték.
A jelentésben számos területen vázolják fel, hogy milyen lehetőségek előtt állhat a BTC. A legjelentősebb megfigyelésük mégis az, hogy szerintük a széles körű elfogadottság már elkezdődött, hiszen egyre többen használják, és egyre több helyen fogadják el.
A másik jelentős megállapítás, hogy a mostani piac merőben eltér a 2017-estől, hiszen akkoriban gyakorlatilag csak a kisbefektetők részvételével zajlott az adásvétel.
Az elemzők úgy vélik, a bitcoin könnyen válhat a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközévé a jövőben. A vezető kriptopénz globálisan hozzáférhető, nem vonatkoznak rá a határok, és semmiféle tőkekontroll nem fenyegetheti, ezek a funkciók pedig ideálisak lehetnek ehhez a célhoz.
Az viszont, hogy egyáltalán megvalósul-e ez, hogy a BTC legyen a világpénz, nagyon is függ attól, hogy mennyire tud megfelelni az elvárásoknak, mennyire felel meg az előfeltevéseknek.
Egy ideje már a bitcoin körüli narratíva nem a technológiát helyezi előtérbe. Most a fő értékajánlata a cenzúra-ellenállóság, és a korlátozott készlet.
A jövőben könnyen lehet, hogy még nagyobb érték lesz a globális hozzáférhetőség, és az értéktárolási funkció. Ez lesz az a pont, amikor a bitcoin komolyan szóba kerülhet, mint nemzetközi fizetőeszköz.

„A bitcoin tulajdonképpen az Északi Csillaggá vált a digitális eszközök iparágában. A teljes ökoszisztéma fejlődésének az irányát meghatározza, ehhez igazodik minden.”

A bitcoin azzal is jól jár, hogy magát a blokklánc-technológiát egyre szélesebb körben használják. Mostanra olyan sok helyen és annyian használnak blokkláncot, hogy a bitcoin alapján jelentő technológia hitelessé, elismertté vált.
Ennek következtében a jelentés szerint lehetséges, hogy a bitcoin és a többi kriptopénz egyre jobban betagozódik a hagyományos pénzügyi világba.
Mikor a hálózat elindult, lényegében teljesen elkülönülve működött. A fiat pénzeket át kellett váltani, ha kriptót akartunk, és a kriptót fiatra cserélni, ha használtuk volna a vagyonunk. Mostanra ez is elkezdett megváltozni.
A PayPal tavaly integrációjával pedig minden eddiginél egyszerűbbé vált a közreműködés.

„A felhasználóknak, kereskedőknek nincs más dolga, mint az applikáción belül kiválasztani, ha bitcoinnal szeretnék lebonyolítani az üzletet, a dolog többi részét a PayPal intézi. Ez egy jelentős lépés a két ökoszisztéma, a fiat és a kriptó összekötésében.”

A siker ára

A jelents arra is kitér, hogy bár a bitcoin jövője fényes, vannak bizonyos dolgok, amik akadályként állhatnak előtte.
Az egyik legnagyobb kockázat, hogy egy másik kriptopénz átveszi a BTC helyét. Ezt nem nehéz elképzelni, és a számok alapján is lehetséges.
A bitcoin kapitalizációja 2020-ban 2,7-szeresére nőtt, az altpiac ezzel szemben viszont 3,7-szeresére. A bitcoin dominanciája lassan csökken. 2019-ben az iparág 69%-át uralta, ez az arány 2020-ra 62%-re esett.
A bitcoin nem független a makrogazdasági környezettől sem. Az intézményi vásárlások egyik bevallott oka az, hogy ezek a szervezetek úgy vélik, a BTC véd az infláció ellen, és az általános valuta-elértéktelenedés esetén.

A vírushelyzetre adott kormányzati válaszok alaposan megnövelték az inflációs félelmeket, de a világ nagy gazdaságai elkezdtek helyrerázódni. Kína például pozitív gazdasági növekedést ért el tavaly, dacára a járványnak.
A jelentés megjegyzése alapján lehetséges, hogy a bitcoin menetelése lelassulhat, ahogy a hagyományos piacok ismét vonzóvá válnak a befektetők szemében, és visszairányítják a tőkét oda.

Olvastad már? A Dogecoin nem volt ám mindig „mémcoin”

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Mike Mozart

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A JPMorgan szerint kockázatot jelent a piacra a Strategy bitcoineladása

Már egy ideje komoly kritikahullám övezi Michael Saylor Strategy nevű cégét. Már a JPMorgan is figyelmeztet. A bankóriás nemrég konkrétan a Strategy bitcoineladási politikáját bírálta. A...

Hyperscale Data: az AI üzletág mellé már a BTC-készletet is építik

Ha manapság meg akarod győzni a Wall Streetet arról, hogy a te részvényed a jövő, két hívószót kell használnod: AI-adatközpont és Bitcoin. De inkább az...

Bitcoin-árfolyam: w alakú alakzat hozhat fordulatot a medvepiacon

A bitcoin egy „tökéletesen fraktálszerű” fordulós alakzatot teljesít ki, amely egy ismert elemző reményei szerint véget vethet a medvepiacnak. A BTC árfolyamának „W” alakú fordulata megtörheti...

Olyan visszásra sikerült a DL News tulajdonosváltása, hogy már a DefiLlama is elhatárolódik

A kriptós médiában egy brand halála nem mindig jelenti az oldal végét. Van, hogy egyszerűen csak gazdát cserél az egész miskulancia, és másnap ugyanazon a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.