Charlie Munger szerint a bitcoin sohasem lesz globális csereeszköz

A Berkshire Hathaway elnökéhez, Warren Buffetthez hasonlóan a 97 éves Munger – a vállalat alelnöke – is a bitcoin jól ismert kritikusa.

A Yahoo Finance által megrendezett 2021. évi Daily Journal részvényesi találkozó alkalmával Munger ismét negatívan nyilatkozott a bitcoinról.

A részvényesek kérdéseire válaszul Munger így fogalmazott:

„Nem hiszem, hogy a bitcoin valaha is globális csereeszközzé fog válni. Túl ingatag ahhoz, hogy csereeszközként szolgáljon.”


Munger a találkozó során tett észrevételei így is teljesen enyhének mondhatók, korábbi, bitcoinnal kapcsolatos megjegyzéseihez képest.
Egyszer például nyilvánosan azt állította, hogy a kriptobefektetők Júdás életét és munkásságát ünneplik (a bitcoinra mint az árulás eszközére utalva).
A 2018-as Daily Journal-találkozó során Munger a kriptopénzeket „teljesen ostobának”, míg a hivatásos kriptokereskedőket „undorítónak” minősítette.
A Berkshire Hathaway 2018-as éves találkozóján Munger a kriptopiacot „szarkereskedelemhez” hasonlította, míg ugyanezen az eseményen Buffett megismételte az elhíresült, „patkányméreg a négyzeten” megjegyzését a bitcoinnal kapcsolatban.

Mivel a skálázási megoldások – mint a Lightning Network vagy a mellékláncok – fejlesztése jelenleg is folyik, még nem tudjuk megmondani, hogy képes lesz-e a bitcoin valaha is hatékony csereeszközként működni.
Értékmegőrző szerepe azonban annál inkább teljesülni látszik, annak ellenére is, hogy számos befektető – pl. Nouriel Roubini vagy Peter Schiff – kritikusan áll a kérdéshez.
Az eseményen Munger többek között kitért a BTC és az arany hasonlóságára, hozzátéve:

„Ez valóban egyfajta mesterséges helyettesítője lehet aranynak, mivel én soha nem veszek aranyat, és soha nem veszek bitcoint sem, és mindenkinek azt javaslom, hogy kövesse a példámat.”

A Berkshire Hathaway alelnöke nem tudta kihagyni a lehetőséget, és elsütött egy bitcoinellenes viccet is, melyben a bitcoint az Oscar Wilde-idézetből ismert rókavadászattal hasonlítja össze:

„A bitcoin pont olyan, mint amit Oscar Wilde mondott a rókavadászatról: „a kimondhatatlan üldözi az ehetetlent” – mondta Munger.

- Advertisement -

(Wilde olvasatában: a róka az ehetetlen, mivel nem ehető húsa, a rókavadászok pedig a szörnyű, savanyú, „kimondhatatlanul rossz” emberek, mivel semmivel nem tudják indokolni a rókavadászatot.)

Buffett mellett Munger is elvetette a Daily Journal ötletét, a Berkshire bitcoinberuházásával kapcsolatban.
Az eseményen Munger hozzászólt még a mainstream pénzügyekhez is, mondván, hogy „a megfelelően működtetett bank nagyban előremozdítja a civilizációt.”

Olvastad már? Egyre nehezebb feladat a lopott pénz elrejtése a hackerek számára

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Musk szerint bajban lehet a SoftBank finanszírozása

Elon Musk november 6-án azt állította, hogy a SoftBank nem teljesíti turbinarendeléseit. A kijelentés akkor érkezett, amikor a befektetők már amúgy is egyre drágábban tudtak...

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.