Charles Hoskinson megnevezi a Bitcoin fő problémáját

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az IO Global vezérigazgatója a Fox Business műsorvezetőjének, Maria Bartiromónak adott interjújában a Bitcoin fő problémájáról beszélgetett, és az nem más mind a, korlátozott funkcionalitása.

Hoskinson kifejtette, hogy a Bitcoin csak korlátozott számú feladatot képes ellátni, például értéket mozgatni, és hiányzik belőle a programozhatóság.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

Hoskinson, aki az Ethereum társalapítója is, elmondta, hogy az Ethereumot a Bitcoin korlátainak kezelésére fejlesztették ki az okos szerződések és a programozható fizetőeszköz bemutatásával.

A webböngészők fejlődéséhez hasonlította a JavaScript megjelenésével, amely lehetővé tette a weboldalakkal való interakciót, és olyan platformok megjelenéséhez vezetett, mint például a YouTube és a Facebook.

Az interjúban Hoskinson beszélt a 2017-ben elindított Cardano sikeréről is, amelynek mára több mint 3,5 millió felhasználója van világszerte.

Hangsúlyozta a blokklánc technológiában rejlő lehetőségeket a különböző ágazatokban felmerülő összetett problémák megoldására.

Különösen olyan helyzetekben, amikor a szereplők egy konzorciumának együtt kell működnie, de nem feltétlenül bíznak egymásban.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Ami a blokklánc technológiát alkalmazó nemzetközi gazdaságokat illeti, Hoskinson elismerte a transznacionális, decentralizált keretek felé mutató globális tendenciát.

Úgy érvelt, hogy egységes nemzeti szabvány hiányában a blokklánc kompromisszumos megoldásként szolgálhat.

Amely transznacionális, decentralizált keretrendszert biztosít, mindenki számára igazságosabb szabályokkal, egyenlő bánásmódot és integrációt biztosítva.

zeta

Olvastad már? Új kölcsönzési funkcióval bővül a Blur piactere

Kiemelt kép: CoinDesk

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Új szintre léphet Elizabeth Warren kriptoszabályozási törekvése

A Demokrata Párt 2026. november 3-án megszerezte az amerikai szenátus többségét, így Elizabeth Warren jó eséllyel a Banki, Lakásügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke lehet 2027....

A paraguayi bankválság miatt lemondott az elnök

Paraguay elnöke, Santiago Peña november 5-én benyújtotta lemondását, miután az Ueno Bank összeomlása országos politikai és pénzügyi válságot robbantott ki. A bank ügyfeleinek milliói napokig...

TRON stablecoinok: így lett piacvezető a hálózat

A stablecoinok terjedése egyre élesebb versenyt indít a blokkláncok között, és a harmadik negyedév adatai alapján a TRON egyértelműen vezet a tulajdonosi címek számában. A...

Engedély nélkül működhetett a Bitget Thaiföldön

A thaiföldi értékpapír-felügyelet büntetőfeljelentést tett a Bitget mögött álló BG Limited ellen engedély nélküli digitális eszköz-tőzsdei szolgáltatás miatt. A hatóság 2026. december 5-től a platform...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.