Brendan Blumer szerint nem fog skálázódni a bitcoin, mivel nem lesz rá szüksége

Brendan Blumer, a Block.One társalapítója és vezérigazgatója szerint a bitcoin úton van afelé, hogy leváltsa az aranyat, mint vagyontárolási eszköz és nem fog skálázódni, „mivel nem lesz rá szüksége.”

Olvastad már? Nem indít új határidős bitcoin ügyletet a Cboe

A bitcoin 20 éven belül leváltja az aranyat

Egyesek szerint csak akkor érhet el igazán komoly értéket a bitcoin, ha a globális piac tranzakciós igényeit is ki tudja majd elégíteni.
Azonban Brendan Blumer úgy gondolja, hogy a bitcoinnak nem szükséges, hogy kielégítse ezeket az igényeket, mivel így is úton van afelé, hogy a „digitális arannyá váljon.”

„Az elkövetkezendő két évtizeden a bitcoin leváltja az aranyat, mint a világ vezető vagyontárolási formája”írta Blumer


Blumer startupja, a Block.One tavaly 4 milliárd dollárt gyűjtött össze az EOS token árulásával.
Szerinte a legtöbb gazdasági tevékenység nem a bitcoin blokkláncán fog zajlani, a mindennapi tranzakciók olyan alkalmazásokra kerülnek, melyeket a bitcoin alapjaira építenek.

„A tevékenységek nagy része skálázható kétréteges (layer 2) megoldásokra fog terelődni, de a bitcoin jelentősége és folyósíthatósága folyamatosan növekedni fog.”– magyarázta

Egy már létező példa erre a Lightning Network (LN), mely exponenciális mértékben növekedett az elmúlt év során.
Ez egy layer 2 megoldás, mely úgy tűnik, hogy kezdi beváltani ígéreteit, melyek szerint szinte azonnali bitcointranzakciókat nyújt közel nulla tranzakciós költséggel.

Blumer szerint, ha valóban beválik, akkor elképzelhető, hogy nem is lesz szükséges egyéb blokkláncon történő skálázási megoldásra.
Habár „elképzelhető, hogy magas tranzakciók költségek várhatóak, a layer 2 megoldások terén is”
Blumer jóslata nagyban hasonlít a tavaly kiadott Microsoft elemzéshez, mely szerint az olyan layer 2 megoldások, mint a LN sokkal hatékonyabbak a skálázásra, mint a blokkméretkorlát növelése.

Számos blokkláncközösség döntött a blokkláncméret növelése mellet, hogy növeljék a tranzakciós képességet.
Ez a módszer csökkenti a rendszer decentralizációját és így sem bírna el több millió tranzakciót másodpercenként a rendszer, mely szükséges lenne globális használat mellett.

A bitcoin az „arany 2.0”

Nem a Block.One vezérigazgatója az egyetlen, aki szerint a bitcoin lehet az „arany 2.0”, vagyis a vagyontárolás legbiztosabb formája.
Korábban a Winklevoss ikrek elmondták, hogy szerintük „a bitcoin egy jobb arany, mint az arany maga.”
Max Keiser Wall Street-i veterán és a Keiser Report házigazdája szerint is a bitcoin lesz a világ következő tartalék valutája, csak úgy nevezi, mint „peer-to-peer arany.”

„Satoshi víziója is egy peer-to-peer arany volt, ezt valósítja meg a bitcoin és már ma is ezt jelenti a bitcoin, ha nem tetszik nyugodtan szállj vitába velem, de nagyot hibáznál.”

Ezt válaszolta egy múlt hónapban megjelent World Gold Council jelentésre, mely szerint a bitcoin soha nem lesz képes átvenni a nemesfém helyét.
Nemrég a „Dr. Doom” néven ismert Marc Faber is beszállt, a piacba, ugyanis első alkalommal vásárolt bitcoint.

„Tíz napja megejtettem az első bitcoin vásárlásomat.Nem biztos, de lehetséges, hogy a bitcoin lesz a pénzügyi tranzakciók mérvadója.– elmondta

Mindazonáltal, számos próbálkozás zajlik a bitcoinhálózat hatékonyabbá tételére. A legfrissebb adatok szerint az egyre növekvő blokkméret nem jelentette a tranzakciós díjak emelkedését, a SegWitnek köszönhetően.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. 
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum nagy lehetősége: mesterséges intelligencia a blokkláncon

Az Ethereum hálózat fölénye most inkább építő jellegű, mint spekulatív. A blokklánc túllépni látszik a decentralizált pénzügyeken (DeFi). Miután az on-chain pénzügyek vezetője lett, most...

Ismét pozitív a bitcoin Coinbase-prémiumja – élénkül az intézményi kereslet?

A bitcoin nettó realizált nyereség/veszteség aránya folyamatosan romlott, ahogy az árak gyengültek a január végi, közel 90.000 dolláros csúcs óta. A visszaesés során a realizált...

Nincs jó állapotban a blokkláncalapú hitelezés piaca

A Figure Technology Solutions, egy blokkláncalapú fogyasztói hitelezési piactér részvényei pénteken esésnek indultak. A cég előző nap vegyes negyedik negyedéves eredményeket közölt, ami nehezebb működési...

A Flare XRP DeFi elérte a 106 milliós mérföldkövet, a vezérigazgató szerint 2026 közepére 5 milliárd XRP is lehet a hálózaton

Az XRP mélyebb integrációja a decentralizált pénzügyekbe felgyorsult, miközben a Flare XRP-alapú DeFi ökoszisztémája új küszöböt lépett át. A jelenleg forgalomban lévő 106 millió FXRP mellett...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.