Bitcoinos bankkártya a Blockfi-tól

A New Yorkban működő blokkláncos pénzügyi, hitelezési vállalkozás elindította a saját kártyás szolgáltatását, amellyel a kártyatulajdonosok vásárlási visszatérítést kapnak.
A különlegessége az a dolognak, hogy nem dollárban, vagy valamilyen hűségpontban, hanem bitcoinban kapják meg ezt az összeget, minden vásárlásuk után.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A cég a napokban kezdte el kiszállítani a kártyákat az Egyesült Államokban, a várólistán lévő ügyfelei közül az elsőknek.
A hivatalosan a BlockFi Rewards Visa Signature Credit Card névre hallgató projektet tavaly év végén jelentették be.
Mindenhol használható, ahol a Visa rendszere működik, a vásárlások összegéből pedig 1,5%-ot visszatérít a cég a használóknak, bitcoinban. Ezt az összeget a Blockfi által vezetett kamatozó számlán írják jóvá.
Az első jelentésekben az állt, hogy a kártya éves díja 200 dollár, de májusban ezt eltörölték, így a kártya gyakorlatilag ingyenes.
A visszatérítés igénybe vételéhez viszont évente legalább 50 ezer dollárt kell költeni, az efölötti rész 2%-a jár vissza. Tehát ha valaki 60 ezret költ, akkor 10000 dollár 2%-át, 200 dollárt kap vissza bitcoinban.
Emellett több más, a kriptós kártyák körében már jól ismert funkciót is nyújt a kártya különböző bónuszok formájában, és ajánlói programmal. A kártya kibocsátója az Evolve Bank & Trust vállalat.
Terry Angelos, a Visa fintech részlegének az igazgatóhelyettese elmondta, az ilyen típusú jutalomprogramok kiváló módját jelentik, hogy a felhasználók belépjenek a kriptoipar területére.
A Visa pedig izgatott, hogy részt vehetnek ebben, és várják az újabb lehetőségek megjelenését.
A Blockfi társalapítója, Flori Marquez is úgy véli, mostanra mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kriptopénzeknek nagy szerepe lesz a pénzügyek átalakulásában.

„Ezzel a kártyával minden eddiginél egyszerűbbé válik a felhasználók számára, hogy bitcoinhoz jussanak, miközben csak a szokásos napi vásárlásaikat intézik.”

A Visa egy ideje már foglalkozik a kriptoiparral, és a kriptopénzek szélesebb körű adopciójával. A sajtóban többnyire pozitív véleményeket fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban.

Így a Visa nyilvánosan is elismeri, hogy pozitívan tekint a kriptopénzekre, mint fizetési lehetőségekre, és azon dolgozik, hogy ezen a területen is világvezető pozícióban maradhassanak.

Olvastad már? Goldman Sachs: az Ethereum népszerűsége miatt az ETH domináns értéktárolóvá válhat

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Kizárhatják az indexekből a bitcoin treasury cégeket

Új front nyílt a bitcoint felhalmozó vállalatok körül: az MSCI elfogadta azokat a szabályokat, amelyek a befektetési alapokra hasonlító, úgynevezett nem működő cégeket kizárhatják a...

Újra 80.000 dollár közelében a bitcoin árfolyama

Újra felrázta a piacokat a geopolitikai kockázat: az olaj havi csúcsra emelkedett, miközben a bitcoin ismét a 80.000 dolláros támasz közelébe került. A befektetők most...

A Bitget leállítja a szolgáltatásokat egyes ügyfeleinél

A Bitget bizonyos felhasználóknál leállítja a szolgáltatásokat, de állítása szerint az ügyfélvagyon nincs veszélyben. Újabb fontos változást jelentett be a Bitget: a kriptotőzsde egy egyszeri intézkedés...

Saylor szerint még nincs medvepiac

A Bitcoin idei nyári menetelése után most az a kérdés, hogy a piac csak átmenetileg pihent-e meg, vagy valóban kifulladt a rali. Michael Saylor, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.