Bitcoin kitekintő és top altok elemzése – ETH, DOT, ADA

-

Piaci körképpel jelentkezik a CryptoFalka csapata!

Top altok teljesítményeit vizsgáljuk az elmúlt hetekből, illetve megnézzük a 40 ezer dollárról indult Bitcoin konszolidációt is. Van-e még tér altok emelkedésében, illetve egészséges-e a BTC visszahúzódás?

Bitcoin helyzet

Elkerülhetetlen a teljes piaci képhez a Bitcoin mozgásra való kitekintés.
Lassított a lendület 40 ezer dollár környékén, majd konszolidációba kezdett a mozgás. Sokan hasoníltják az idei csúcsot és mozgást a 2017-ben elért 20 ezres árfolyamcsúcshoz, majd eséshez.
Vélemyényem szerint más a helyzet, mint 2017-ben. Az akkori csúcsból érkező első komolyabb árvisszahúzódás mélyebb esést jelentett mint a mostani.
Ebből lehet következetetni, hogy nem érte még akkora eladói nyomás BTC piacát, ami miatt rögtön trendfordulásra kéne gondolni.

Érdekel a tőzsde? Szeretnél beletanulni a Bitcoin és kriptovaluta kereskedésbe? Akkor látogass el a Cryptofalka oldalára!
Napi ábrán korábbról egy dupla csúcs alakzat aktiválódott és fejtette ki csökkenő hatását. 30 ezerről végül sikerült pattannia az árfolyamnak és éppen a korábbi dupla csúcs nyakvonalát készül visszatesztelni az ár 35 ezer dollár környékén.
Pozitívum a jövőre nézve, hogy működnek az új ATH után kialakított támaszok, így nem vesz fel egyelőre nagy mélységet a konszolidáció mértéke.
Az ármozgást kereteit tekintve, a 40k-s csúcsból indult csökkenő trendvonal alatt halad a mozgás, az előbb említett 20k fölötti támaszok/ellenállások között ugrálva.
Csökkenő aljak kezdik jellemzi a mozgást, illetve a csökkenő trendvonal alatt csökkenő csúcsok sorozatára számítok, lefelé pattanva a 35ezer körüli ellenállásokról.
Összességében egészségesnek hat eddig az indult konszolidáció. Rövid távon előnyben a medvék, ennek fordulására, így a konszolidáció megtörésére az első jelet a csökkenő trendvonal áttörésével számítom. Erre fogok figyelni a következő időszakban.

Top altok Ethereum, Polkadot, Cardano

Több alt is szépen reagált arra, hogy visszavett Bitcoin a lendületéből. Nagyobb nevek közül Ethereum, Polkadot és Cardano is szépen hasítottak az elmúlt hetekben.
Össznépi altcoin ralikról nem beszélhetünk, de indikátorként használva az előjeleket, nem rossz, hogy Bitcoin mellett a nevesebb altok is képesek szebb emelkedéseket felmutatni. Ez pozitívum, ugyanakkor nyugtalanító, vajon a SEC a Ripple után rászáll-e más altokra is.
Ethereum átlépte a tegnapi nappal a 0,04-s ellenállást. A mai nap eddig csúnya, nem bírj a lépést ETH a mai BTC emelkedéssel.
Ez küld némi profit realizálási jelét az emelkedések után. A kifelé szélesedő árcsatornában azonban van még hely.
Ha sikerül tartani a következő napokban/hetekben a 0,04-es zóna környékét az Ethereum/Bitcoin árnak, akkor benne lehet még egy szép run Ethereum mozgásában a 0,05-ös ellenállás irányába.
A korábban elemzett Cardano mozgásának sikerült heti ábrán új csúcsot alakítania a korábbihoz képest. Jól fest a grafikon, bár az előző heti gyertya zárás fogyó vásárlói lendületre utal, ami konszolidációra utal.
Ez látszik is elindulni a héten a piros formálódással. Az elmúlt hetek volumene szép, ami bika jel. Ha az indult konszolidációval sikerül tartani a közeli támaszok környékét, sárga box, akkor szép trendfolytatás várhat Cardano mozgására.

Polkadot kiugró teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben. Jelenleg itt is konszolidációba kezdett a mozgás. Az emelkedő aljak sorozata megkérdőjelezhetetlen 4 órán, azonban a görbe helyén látszik, hogy lentebbi mozgóátlagot kóstol az előbbihez képest a mozgás, ami trendfáradásra utal.
Viszonylag közel mozog a legközelebbi támasz. Innen lesz érdekes figyelni a pattanást. Ha az említett támaszról sikerülne áttörnie a mozgásnak a behúzott csökkenő trendvonalat, újra érvényben lehet a korábbi csúcs tesztelése.

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.


Legfrissebb bejegyzéseink

A Fidzsi-szigeteken illegális a bitcoin-vásárlás

A szigetek központi bankja, a Reserve Bank of Fiji, az RBF nemrégiben jelentette be, hogy a kriptopénzek továbbra sem számítanak hivatalos pénzeszköznek az országban, és...

Dogecoin (DOGE) technikai elemzés 04.20.

Prémium Dogecoin (DOGE) A Dogecoin (DOGE) árfolyama mindent összevetve bikásan kereskedik, és az emelkedő trendvonal mentén konszolidálódik, annak ellenére, hogy az egész piacon megfigyelhető visszafogott felfelé irányuló...

Visszaszámlálás a bitcoin felezésig, 100 ezer vagy 55 ezer lesz a következő árfolyam

Április 20 nagy nap a Bitcoin hálózat számára, ismét itt a felezés, a kriptoközösség hangulata tagadhatatlanul emelkedett. Rengetegen úgy vélik, nagy emelkedés jöhet, és 100...

Ripple (XRP) technikai elemzés 04.20.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama április 13. és 17. között 0,59 dollárról 0,43 dollárra esett, majd április 18-án újra tesztelte és áttörte a 0,50 dolláros...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!