Beindultak a Bitcoin bálnák, az árfolyam átlépte a 67 ezer dollárt


Vendégbejegyzés


A Bitcoin (BTC) ára csütörtökön 67.000 dollár fölé lőtt ki, igaz, pár napja, március 5-én egy új történelmi csúcsot is sikeresen megdöntött, amikor 69.170,63 dolláros értéken jegyezték a tőzsdék.

Ez a méretes emelkedés a nagybefektetői roham számlájára írható, akik mostanában azt a szokást vették fel, hogy felhalmozzák a tokent. 

Az érme rallyja természetesen címlapot érdemel, és első helyen szerepel a kriptohírek között. Az elemzők bizakodóak, szerintük a BTC hamarosan még az e hét keddi rekordját is megdöntheti.  

A Bitcoin tehát dübörög, de a kereskedők közül néhányan a Green Bitcoin-t (GBTC) is felettébb érdekes projektnek tartják.

Erről az új érméről elöljáróban annyit illik tudni, hogy ötvözi egymással a BTC remek alapjait, és az Ethereum környezetbarát jellegét.

A Bitcoin átlépte a 67 ezer dollárt, az ATH is hatalmasra duzzadt 

Az, hogy a Bitcoin 67.000 dollár fölött suhan, egyrészt egy kiemelkedő mérföldkő, másrészt híven bemutatja azt a növekvő mainstream elfogadottságot és bullish hangulatot, mely körbelengi a tokent.

Az érme száguldása egyébként nem légből kapott, ami főként a közelgő Bitcoin-felezési eseménynek, és a hatalmas intézményi befektetéseknek köszönhető. 

Természetesen már megindultak az elemzői találgatások arról, hogy milyen hatásai lesznek majd a BTC felezésnek.

Erre az eseményre egyébként négyévente kerül sor, és jelentősen csökkenti az új BTC-k forgalomba kerülésének ütemét.

bitcoin

Forrás: CoinMarketCap

A múltban ezeket a BTC-felezéseket mindig jókora árfolyam-emelkedés követte, hiszen a csökkenő kínálat keresztezte a befektetők növekvő keresletét. 

A dolgok viszont most egészen másként festenek, mint a múltban, hiszen a Bitcoin árfolyam-dömpingje a korábbi ciklusokhoz viszonyítva jóval a feleződés eseménye előtt vette a kezdetét.

A cikk írásakor a BTC értéke 67 013 dollár körül mozog, ami egy hónapra visszatekintve több, mint 55%-os emelkedést jelent. 

Azt is itt említjük meg, hogy a Bitcoin határidős ügyletek rekordszintű érdeklődést mutattak, és a kereskedők kifejezetten számítanak az emelkedő trend folytatására.  

A bálnák vásárlásáról szóló hírek még magasabbra nyomják fel a Bitcoin árfolyamát

A kriptobálnák belépésével kapcsolatos találgatások is előre lendítik a Bitcoin árfolyamát.

Szóbeszéd kering például egy titokzatos Bitcoin-vásárló kilétéről, mely mögött egy nemrégi Forbes-cikk a katari szuverén vagyonalapot vagy a milliárdos Jeff Bezos-t sejti.

A pletykák igazak lehetnek: Max Keiser, El Salvadorral együttműködő híres Bitcoin-befektető decemberben úgy nyilatkozott, hogy hallomása szerint a katari szuverén vagyonalap 500 milliárd dollár értékben kíván BTC-t vásárolni. 

Ezt a hírt Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital alapítója is megerősítette, aki a közösségi médiában mondott köszönetet Keisernek. Így nem csoda, hogy további találgatások láttak napvilágot.

A helyzet az, hogy a fenti pletykákat még nem erősítették meg, de arra jók voltak, hogy felkeltsék a befektetők BTC iránti érdeklődését, azaz a vásárlói aktivitást. 

Amíg a hasonló, meg nem erősített híreknek tulajdonítanak egy csipetnyi hitelességet, addig a Bitcoin bika valószínűleg tovább fog menetelni.

A játékos staking modellel felszerelt környezetbarát Green Bitcoin eddig 2,2 millió dollárt gyűjtött 

A kriptopiac igencsak pezseg amiatt, mert a Bitcoin 67 000 dollár fölé került, és a befektetők igyekeznek a BTC mellett olyan más, ígéretes projekteket is keresni, amelyek szintén profitálhatnak ebből a bikás hangulatból.

Az egyik ilyen reményteljes ökoszisztéma a környezetbarát Green Bitcoin (GBTC). Ez a friss kriptovaluta remekül mixeli a Bitcoin hírnevét az Ethereum blokklánc fenntarthatóságával.

A Green Bitcoin jelenleg előértékesítést tart, és az már most szembetűnő, hogy mennyire kedvelik a környezetbarát alternatívát kereső befektetők.

Mivel a Green Bitcoin az Ethereum Proof-of-Stake (PoS) konszenzusmechanizmusát veti be működése során, drámai módon csökken a Bitcoin Proof-of-Work (PoW) modelljéhez kapcsolódó energiafogyasztás. Ez a megfelelő válasz a BTC szénlábnyomával kapcsolatos aggodalmakra.

A projekt egyik különleges értékesítési pontja a játékosított Green Staking modell, mely során a felhasználók egyrészt passzív jövedelemre tehetnek szert a tokenek lekötésével, másrészt van módjuk a bevételük megsokszorozására is.

bitcoin

A Green Bitcoin fehér könyvében részletesen olvashatsz arról, hogyan zajlik a játékos napi árfolyam-előrejelzés menete, mellyel jókora hozamokat érhetsz el.

A kriptopiac jelenleg igencsak forró, így a Green Bitcoin, és a hozzá hasonló projektek kiváló helyzetben vannak.

Ha szeretnél vásárolni az ökoszisztéma natív érméjéből, a GBTC-ből, igyekezz, hiszen az előértékesítésen keresztül most kedvezményes áron, 0,6502 dollárért kaphatod meg.

Figyelem, az ár szakaszról szakaszra növekedik. A gyűjtés állása cikkünk írásakor 2,2 millió dollár.

Látogass el a Green Bitcoin előértékesítésére

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Senki sem tudja megmondani: korrekció vagy emelkedés várható-e a bitcoin piacán

A bitcoin már egy ideje oldalazó mozgást mutat. A befektetők kíváncsiak, merre indul tovább. Egyes elemzők komoly korrekciót várnak a következő hetekben. Mások szerint viszont...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.