Bajba került a Kucoin tőzsde

A CFTC, az Árupiaci Bizottság eljárást indított a Kucoin tőzsde ellen, mivel a vádjaik szerint megsértik az amerikai kereskedési törvényeket, mégpedig több pontban is.

A Kucoin jelentős szereplő a kriptopiacon, és a vádakat nem lehet félvállról venni.

A CFTC úgy véli, a kriptotőzsde engedély nélkül működik, illegális árucikk-kereskedelmet bonyolít, és ezzel egy egész sor törvényt megsért.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A vádak között olyanokat is találunk, mint a platformon kívüli határidős kereskedés, vagy éppen a megfelelő személyazonosítási, KYC-eljárás bevezetése az ügyfelek számára.

Az amerikai ügyészség szerint a Kucoin megpróbálja eltitkolni, hogy mennyi amerikai felhasználója van, annak ellenére, hogy a tőzsdén napi szinten több milliárd dollárnyi, éves viszonylatban pedig billiós nagyságrendben kereskednek a felhasználók.

A gyanú szerint a platform 5 milliárd dollárnyi pénzt mosott tisztára, és több, mint 4 milliárd dollárt már ki is vontak a tárcáiból.

A Kucoin tagadja a vádakat, és elmondta, hogy teljes mértékben elkötelezett a törvényeknek való megfelelés ügyében, és hogy belső vizsgálatot is folytatnak a kérdéses esetekben.

A jogi eljárás viszont tovább folytatódik. A CFTC súlyos büntetéseket helyezett kilátásba, amelyek arányban állnak a Kucoin tetteinek súlyával.

A büntetések között van pénzbírság, a profit lefoglalása, de a regisztráció és a kereskedés leállítása is. emellett intézkedéseket kell tenni, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen törvénysértés.

A CFTC meg akarja mutatni, hogy mennyire fontos neki a befektetővédelem, és a pénzmosás, valamint a többi illegális tevékenység felszámolása. a szervezet egyértelművé tette, hogy be akarja tartatni az amerikai törvényeket a kriptoipari szereplőkkel.

A Kucoin ráadásul engedély nélküli pénzügyi szolgáltatásnyújtással is meg lett vádolva, a piac pedig áreséssel reagált a tőzsde tokenje esetében. A KCS 5%-ot esett a hírek hatására.

Az eljárásban egy másik meglepetés is napvilágra került, a CFTC ugyanis a bitcoinhoz hasonlóan az ether és a litecoin esetében is, mint árucikkekre hivatkozik. Ez ellentétes a tőzsdefelügyelet, a SEC álláspontjával, amely szerint az Ethereum értékpapírnak számít.

A Kucoin tárcáiból mostanra 500 millió dollárnyi Ethereum, illetve token lett kivonva a vádak nyilvánosságra kerülése után, de a hálózaton még mindig 3,6 milliárd dollárnyi eszközt lehet látni a tőzsde tárcáiban.

Olvastad már? Szakértők a kriptopiac szabályozásáról és a kriptoeszközök intézményi elfogadásáról

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

7,9 millió dollárnyi kriptovaluta tűnt el egy ismert szolgáltató tárcáiból

Milliós kriptolopás rázta meg a Coinsbuy infrastruktúráját: több mint 7,9 millió dollárnyi digitális eszköz tűnt el Ethereum- és Tron-tárcákból – a szolgáltató azonban azt állítja,...

A hedge fundok évek óta először bikásak a bitcoint illetően, de két grafikon óvatosságra int

A nagy befektetők világában ritka esemény történt. A hedge fundok, akik évek óta short pozícióban ültek a CME bitcoin-határidős piacain, most először longba fordultak. A...

Újabb botrány Trump kriptovállalkozása körül

Újabb kérdőjelek merültek fel Donald Trump családjának kriptovállalkozása körül: egy brit pénzmosási vizsgálatban korábban érintett üzletember állhatott annak az Egyesült Arab Emírségekben működő entitásnak a...

RLUSD és XRP: verseny vagy együttműködés a Ripple-nél?

Az RLUSD felemelheti a Ripple ökoszisztémáját – vagy éppen feleslegessé teheti az XRP-t? A Ripple dollárhoz kötött stablecoinjának terjedése újra felszította a vitát az XRP...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.