Az USA intézményei a legnagyobb bitcoin-vásárlók

A Matrixport vezető stratégája úgy fogalmazott, hogy a bitcoin-piaci vásárlók 85%-a az amerikai intézmények közül kerül ki, ez pedig határozottan pozitív jel.

Markus Thielen azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi adatok alapján egyértelmű, hogy bár a hírverés kisebb, az intézményi szereplők egyáltalán nem tettek le a kriptóról, ráadásul több indikátor is arra utal, hogy a piac belépett a következő emelkedő fázisba, azaz a bikák kerültek túlsúlyba.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Matrixport a napokban publikálta a legfrissebb jelentését, ebben pedig elmondták, a kereskedési adatok elemzéséből, az amerikai és az ázsiai piacok tanulmányozásából ki lehet deríteni, hogy a piac mely résztvevői a legaktívabbak egy-egy adott időszakban.

Ez alapján, például ha egy 0-24 órában kereskedett eszköz, mint amilyen a BTC is, különösen jól teljesít az amerikai kereskedési órákban, az arra utal, hogy az intézményi részvétel mértéke jelentős. Ugyanez megfigyelhető az ázsiai kereskedési órákkal kapcsolatban is.

A jelentésben kiemelték, hogy a BTC év eleje óta 40%-os pluszban jár, ebből 35% viszont az amerikai kereskedési órákban történt.

Ez a Matrixport szerint azt jelenti, hogy ebben az időszakban az amerikai intézmények a legaktívabbak a piacon, és a vevők 85%-a közéjük tartozik.

Thielen szerint az adatokból az is kiderül, hogy az intézmények általában először BTC-t vásárolnak, és csak utána kezdenek el foglalkozni a többi kriptopénzzel.

Ez lapján szerinte lehetséges, hogy látni fogunk olyan altokat, amelyek jobban fognak majd teljesíteni, mint a BTC.

A jelentésben azt is leírják, hogy a különböző sajtóhírek pozitív hatással lehetnek az eszközárakra, ahogyan ez történt a Lido DAO, vagy éppen az Aptos esetében is.

Valójában azonban a január 12-i inflációs számok közlése után lódult meg a piac.

Az altok közül az ETH lett kiemelve, amely jól szerepel az amerikai kereskedési órák alatt, és az APT is figyelemre méltó, ez utóbbi az ázsiai órák alatt sem lassul le.

A jelentés úgy következtet, hogy ezek a tényezők határozottan jót jelentenek a bitcoin intézményi elfogadottságának a kilátásaira.

Az ismert közgazdász és elemző, Lyn Alden szerint a bitcoin jelenleg olyan fázisban van, hogy azt a helyet keresi, ahol az FTX bedőlése nélkül lehetne most.

Viszont úgy véli, hogy a veszély még nem múlt el, 2023 végéig sok minden történhet, annak ellenére, hogy a jelenlegi likviditásai adatok jól festenek.

Az USA Államkincstára próbálja csökkenteni a készpénz-állományát, ezzel viszont többlet likviditást irányít a piacra.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A Twitteren népszerű piaci kommentátor, TechDev megosztotta a követőivel, hogy a BTC és az arany közötti korrelációt figyelembe véve a BTC ára is tovább emelkedhet, és nem lehetetlen az 50 ezer dolláros szint elérése sem.

Olvastad már? Hogyan hat az Ethereum Shanghai frissítés az ETH tulajdonosokra?

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Tim Reckmann

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kriptovásárlás: újra éledezik a lakossági kereslet

A lakossági kriptokereslet újra éledezik, de a Google adatai alapján nem feltétlenül úgy, ahogy azt a bitcoin árfolyama alapján várnánk. A „kripto vásárlása” kifejezésre egyre...

Adathalász link jelent meg a Coldcard X-fiókján

A Coldcard hivatalos X-fiókján megjelent adathalász link újabb riasztást keltett a Bitcoin-közösségben – különösen azért, mert a Bitcoin-only hardveres tárca gyártója éppen egy súlyos biztonsági...

A kriptopiac bálnái a zuhanásban is vásároltak

A kriptopiac látványosan megtorpant az elmúlt napokban, a háttérben zajló pénzmozgások azonban jóval érdekesebb képet mutatnak, mint amit az árfolyamgrafikonok első pillantásra sugallnak. A bitcoin néhány...

Indul a TRON kvantumálló változata a teszthálózaton

A TRON már a kvantumszámítógépek korszakára készül: Justin Sun szerint elindult a hálózat kvantumálló kriptográfiája a teszthálózaton. A blokkláncok egyik legnagyobb hosszú távú biztonsági kockázata egyelőre...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.