Az új BRICS valuta elpusztíthatja a dollárt

Az ismert közgazdász és bestseller-író, Jim Rickards szerint a beharangozott BRICS valuta könnyen lehet, hogy a dollár végét fogja jelenteni, ha tényleg megvalósul.

A közgazdász a saját publikációjában csak bric néven emlegeti ezt az egyelőre csak pletyka-szinten létező valutát.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A szóbeszéd szerint az arany fog fedezetül szolgálni mögötte, vagy pedig nem fedezetként működik majd, hanem annak az árához fogják igazítani az árfolyamát.

A BRICS tagállamai, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika a saját aranykészletüknek köszönhetően akkor is erős valutát tudnak felépíteni, ha semmiféle módon sem kapcsolódnak a dollárhoz.

Az árak ennek következtében viszont felfelé indulhatnak, a dollár pedig leértékelődik. A folyamat vége a zöldhasú elkerülhetetlen pusztulása.

„Ez egy módszer a dollár kivégzésére. Nincs szükség hozzá magára a dollárra, és nincs szükség hozzá aranyra sem. Egyszerűen az kell, hogy a valuta árát az aranyhoz rögzítsék. Így amikor a dollár értéktelenedni kezd, akkor a te pénzed egyre értékesebbé válik. hiszen nem a dollárhoz van kötve, hanem az aranyhoz. Ez persze évekig eltarthat.”

Zavarok az ellátási láncokban

Rickards úgy véli, a dollár leértékelésének egy másik szintén rendkívül gyors módja a különböző árucikkek ellátási láncainak a szétzilálása.

Az egyik példa, amelyet erre hozott, az az ukránok és az oroszok közötti Fekete-tengeri gabonakereskedelmi egyezmény megszűnése.

Ennek a kihirdetése után a gabona világpiaci ára azonnal 10%-kal magasabbra ugrott.

„Ha én a BRICS tagja volnék, például Oroszország, lehetne egy valutám, amely értéke az aranyhoz van kötve. Ha a saját valutám értékét növelni akarok, az USA dollár értékét viszont csökkenteni, akkor az egyik módja, hogy ezt megtegyem, a különböző nyersanyagok, árucikkek ellátási láncainak az összekuszálása, mivel ez árnövekedéshez vezet az olaj, a gabona, és a hasonlók esetén.”

Januárban az orosz külügyminiszter, Sergei Lavrov úgy fogalmazott, hogy a BRICS meg fogja vitatni a saját valuta ügyét a nyári, augusztusi csúcstalálkozón.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Dél-afrikai BRICS nagykövet, Anil Sooklal viszont azt nyilatkozta, hogy ez a téma nem szerepel a hivatalos napirendi pontok között, amelyet mindenképpen megvitatnának a találkozón.

Olvastad már? A Bitcoin ETF verseny legfontosabb dátumai

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin 365 napos mozgóátlag fölé tört

A bitcoin olyan technikai határt tört át, amely a korábbi ciklusokban rendre a tartós emelkedés kezdetét jelezte. A BTC szeptember 22-én először zárt a 365...

A MoonPay felvásárlása ajtót nyit a tokenizált piac felé

A MoonPay most már nem csupán a kriptovásárlás háttér-infrastruktúráját építi: a vállalat a szabályozott értékpapírpiac felé nyit, és több mint 60 millió dollár értékűre becsült...

A Solana DEX-forgalma már megelőzte a NYSE-t

A Solana hálózatán zajló tőzsdei aktivitás olyan szintre lépett, amelyet a hagyományos piacok már nem hagyhatnak figyelmen kívül. A decentralizált tőzsdék heti tranzakciószáma először haladta...

Tokenizált betétek: közös rendszert tesztel Kanada

Kanada legnagyobb bankjai most közösen próbálják meg a blokkláncra költöztetni a hagyományos bankbetéteket – és ezzel a digitális pénz egyik legfontosabb, intézményi felhasználási területét tesztelik. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.