Az Nvidia bányahardver-bevétele háromszorosa lett az elvárásoknak

A kaliforniai hardvergyártó azt mondja, a 2021-es fiskális év első negyedévének teljesítménye a kezdeti várakozásokat is meg fogja haladni, köszönhetően a kriptobányász grafikuskártyák iránti érdeklődés növekedésének.
Az Nvidia szerint a különféle piaci szegmensekben tapasztalható pozitív teljesítmények következtében a társaság felülvizsgálja kezdeti előrejelzéseit a 2021-es fiskális év első negyedévére vonatkozóan.

A vállalat mindezt az évente megrendezésre kerülő befektetői napján hozta nyilvánosságra, hétfőn. Mint mondták, az első negyedév teljes bevétele már most meghaladja az 5,3 milliárd dolláros előrejelzést.
Ez a pozitív piaci teljesítmény az Nvidia grafikus feldolgozóegységeket gyártó részlegét is érinti, miközben a társaság a kriptobányász processzorokból (CMP) származó első negyedéves bevétele is háromszorosa lett az előrejelzéseknek, 150 millió dollár folyt be ebből a forrásból.
Ahogy arról korábban több hírportál is beszámolt, az Nvidia valóban kriptobányászati felszerelések eladásából származó bevételét februárban még 50 millió dollárban jósolta meg.
Az Nvidia sajtóközleménye szerint az optimista kilátások középpontjában a növekvő érdeklődés áll. Colette Kress, a chipgyártó ügyvezető alelnöke és pénzügyi vezetője elmondta:

„A teljes kereslet továbbra is nagyon erős, és továbbra is meghaladja a kínálatot, miközben a kereskedők készletei is ki vannak száradva. Arra számítunk, hogy a kereslet továbbra is meg fogja haladni a kínálatot az idei évben. Úgy véljük, hogy az ellátás megfelelő lesz ahhoz, hogy biztosítani tudjuk az első negyedévet követő sorozatos növekedések támogatását.”

Az Nvidia CMP-termékekből származó háromszoros bevétele szintén tökéletes jele annak, hogy a kriptobányász hardverek utáni érdeklődés az egekben van. Márciusban a Hut 8 kriptobányász cég jelentette be 30 millió dollárnyi Nvidia GPU-hardver megvásárlását.

Csak a Hut 8 megrendelése tette ki az Nvidia CMP-elvárásainak a 60%-át, és talán nem meglepő, ha arra számítunk, hogy a növekvő tendencia folytatódni fog.
Az Nvidia GPU-k iránti növekvő keresletet legfőképp a gémerek sínylik meg, akik így nagy árakkal és hiánnyal kell megküzdjenek, hiszen a bányásztársaságok nem ritkán jelentős felárat is hajlandók megfizetni csak azért, hogy megkapjanak egy-egy hardvert.
(Forrás: Cointelegraph)

Olvastad már? Egy amerikai cég 4800 Bitcoin-bányászgépet vett 34 millió dollár értékben

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért ugrott meg a Toncoin (TON) árfolyama 20%-kal percek alatt?

A Toncoin (TON) ára kevesebb mint 3 dollárról 3,5 dollár fölé emelkedett percek alatt. Íme az okok. Egy átlagos, viszonylag nyugodt szombati napon, amikor a legtöbb...

Miért emelkedik ma a Cardano (ADA) és az XRP ára?

A Bitcoin (BTC) enyhe helyreállása az elmúlt 24 órában magával húzta az altcoin piacot, beleértve az XRP-t és a Cardano-t (ADA) is. Az elmúlt hetek...

A TRX shortosok 2 millió dolláros likvidációval néznek szembe – Belépnek a bikák?

Prémium Tron (TRX) Ahogy az egész kriptovaluta piac kezd helyreállni, a Tron (TRX) bikás képet mutat, mivel több millió dollár értékű short pozíció likvidáció előtt áll. 2024 februárjának...

Emlékszel a választási rali hatására? Most ugyanaz következik – Az elemzők szerint az XRP, az ADA és az MTAUR 1000%-os vagy annál nagyobb növekedés...

Vendégbejegyzés A kriptopiac ismét felmelegszik. A szakértők olyan mintázatot látnak, amely hasonlít a korábbi politikai események hatásaira. Ezúttal az XRP, az ADA és az MTAUR kerül a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.