Az idei év eddigi nyertese a bitcoin

A Goldman Sachs egyik friss jelentéséből kiderül, hogy kockázatos befektetési lehetőségként az arany, az ingatlan, az SP500 és a Nasdaq 100 teljesítménye is elmarad a bitcoin ereje mögött.

A jelentésben a Goldman 25 különböző eszközt vizsgált meg, a piacon a legjobban teljesítőket, a mezőnyből pedig egyértelműen kiemelkedik a BTC.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Az év kezdetéhez viszonyított, korrigált 27%-os erősödés teljesen dominálja a piacot, a második helyezett az MSCI Emerging Market Index, 8%-os növekedéssel.

A méréshez a bank egy saját módszerrel a kockázat mértékét is belefoglalja az eredménybe, így kapja meg a korrigált eredményt.

A Goldman jelentése óta ráadásul még jobban megemelkedett az árfolyam, és a BTC esetében már 39%-os erősödéssel számolhatunk.

Ezt a 23 ezer dolláros szint elérésekor állította be a BTC, a bank jelentésének a publikálása után.

Az arany, amely a legtöbb ember számára a legjobb párhuzamot jelenti a BTC-hez viszonyítva, hiszen történelmileg jó értéktároló, és az infláció ellen is védekezni szoktak vele a befektetők.

Az év eleje óta 6%-ot erősödött, így több hellyel a BTC alatt tartózkodik a ranglistán.

Ha az eszközosztályra jellemző kockázattal korrigáljuk, akkor is a középmezőnyben tartózkodik az arany.

Minél magasabb ez a kockázati tényező, annál nagyobb hozam várható bizonyos kockázati szintekhez viszonyítva.

A Goldman még decemberben úgy fogalmazott, hogy az arany jobb a portfóliók diverzifikálására, mint a BTC, hiszen ez utóbbinál kevésbé van kitéve a pénzügyi helyzet romlásának.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az arany ráadásul nem számít a spekulatív eszközök közé, míg a BTC határozottan annak tekinthető.

A Goldman Sachs már több éve közelebbről követi a kriptopiacot, és 2021 májusában saját kriptokereskedési részleget is indított.

Tavaly januárban a bank elemzői úgy nyilatkoztak, hogy a BTC árfolyama elérheti akár a 100 ezer dollárt is, ahogyan egyre nagyobb részt kanyarít ki az arany piacából magának.

Szintén tavaly végezték el az első, házon belüli OTC ügyletet, kihelyezték az első BTC-fedezetű hitelt, és saját adatszolgáltatást indítottak, hogy a befektetőknek jobb képet adjanak a kriptopiac aktuális helyzetéről.


Olvastad már? Felfüggesztette az osztalékfizetést a Silvergate bank

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin-treasury két arca: az egyik cég őrült tempóban halmozza a bitcoint, a másik csendben feladta az egészet

A vállalati bitcoin-treasury az utóbbi évek egyik legnagyobb kriptós narratívája volt. Azt ígérték nekünk, hogy ha egy tőzsdei cég elkezd bitcoint venni, az egy végtelen,...

Az STRC-zuhanás jelezheti, hogy a bitcoin elérte az aljat, és innen már csak felfelé megyünk?

A kriptopiacon a pánik mindig máshogy néz ki. Van, amikor a mémcoinok omlanak össze, máskor egy tőzsde dől be. Most viszont az amerikai intézmények és...

A Kraken API-partnerprogramja erősítheti a kriptotőzsdei likviditást

A Kraken azon dolgozik, hogy API-ja több legyen egyszerű fejlesztői eszköznél. A tőzsde bevezette API-partnerprogramját, amelyet platformoknak, algoritmikus kereskedőknek és intézményi felhasználóknak szán. Olyan szereplőknek,...

Indiai kriptoszabályozás: a jegybank távol tartaná a bankokat a kriptótól

Az indiai kormány a 2025–2026-os pénzügyi évben közel 18,38 billió rúpiányi, azaz mintegy 193,5 milliárd dollár adóbevételt szedett be. Most arra készül, hogy elszigetelje a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.