Felfüggesztette az osztalékfizetést a Silvergate bank

A kaliforniai kriptós bank számára nem mondható túl jónak a január, 200 alkalmazottat kellett elbocsátaniuk, miután a tavalyi negyedik negyedévben 1 milliárd dollárnyi veszteséget jelentettek.

A napokban pedig bejelentették, hogy az anyagi helyzetük stabilizálása érdekében felfüggesztették az osztalékfizetést.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Az osztalék mértéke a jogosult elsőbbségi részvények számára 5,375%, és ez nem adódik össze.

A cég elismerte, hogy a döntés hátterében a kriptopiaci lejtmenet is ott van, de a legfőbb ok az, hogy elegendő készpénzzel rendelkezzenek az ügyféligények teljesítésére.

„A cég rendkívüli mértékben gondot fordít a likviditásra az ügyfelek számára, a lehető legnagyobb tőkével, hogy a digitális eszközök piacán tapasztalható volatilitás hatásait amennyire csak lehet, kiküszöbölhessük. Az igazgatótanács felülvizsgálja majd az osztalékfizetés újbóli bevezetését, mikor a piaci kondíciók kedvezőbbre változnak.”

A bank január 17-én közölte a tavalyi negyedik negyedéves jelentését, amelyben hatalmas, 1 milliárd dolláros vesztségről számoltak be.

A Silvergate indoklásul a tavalyi évet végigkísérő kedvezőtlen piaci környezetet hozta fel, amelynek eredményeként a befektetők nagy része kisebb kockázatú eszközökre nyergelt át.

A jelentésben a cég ügyvezetője, Alan Lane úgy fogalmazott, hogy dacára a jelenlegi helyzetnek, a vállalat továbbra is optimista a kriptoipar tekintetében, de ettől függetlenül úgy vélik, hogy továbbra is fontos a fizetőképesség megőrzése, és a tőkeerős pénzügyi helyzet.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az osztalékfizetésről szóló hírek a bank részvényárfolyamaiban látható nagy zuhanásokkal esnek egybe.

Mind az elsőbbségi, mind a hagyományos papírjaik gyengülést mutattak, az előbbi 22% fölötti mínuszt produkált, míg az utóbbi 3,7%-os csökkenést tapasztalt, ez derül ki a Yahoo Finance számaiból.

Ha nagyobb időtávot veszünk alapul, akkor láthatjuk, hogy az elmúlt 12 hónap során ezek a papírok 60% illetve 87,5%-os csökkenést szenvedtek el.

Az osztalékfizetés mellett a cég a már említett módon, létszámcsökkentéssel is próbálta stabilizálni az anyagi helyzetét.

Január elején jelentették be, hogy 200 alkalmazottat küldenek el, a munkatársaik 40%-át, ettől is a cég esélyeinek a javulását várják.

Olvastad már? A technikai adatok 65%-os Litecoin összeomlásra utalnak

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Vrushabh Shingavi

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Shiba Inu airdrop: óriási jutalmak várják a CRO-stakelőket

A Crypto.com új airdropkampányt indított, 250.000 dollár értékű Shiba Inu jutalommal. A felhasználóknak CRO tokent kell lekötniük az Airdrop Arénában, hogy részt vehessenek. Az esemény 2025....

Szárnyalnak a Solana mém érmék – vajon a Snorter is csatlakozik?

Vendégbejegyzés Az elmúlt egy hétben több Solana mém érme is komoly raliba kezdett, aminek hatására egyre nagyobb szerepet kapnak az új kereskedési eszközök. A BONK és...

Az Ethereum lehet a kriptovilág új éllovasa?

Ryan Sean Adams, a Bankless társalapítója pénteken így vélekedett: „Tom Lee a Fundstrattól az idei év legoptimistább híre az Ethereum számára.” A bitcoin-rajongó Lee híres jóslatokat...

Hírösszefoglaló: a LetsBonk sikere – mémcoin forradalom Solanán

A LetsBonk feltörekvő mémcoin-launchpad megduplázta a Pump.fun napi bevételét. Hétfőn 1,04 millió dollárt hozott, ezzel felforgatta a mémcoin rangsort. Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai cáfolták,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.