Az Ethereum fejlesztői elhalasztják a „nehézségi bombát”

Az Ethereum hálózat fejlesztői megegyeztek abban, hogy az úgynevezett nehézségi bomba, a PoS-rendszerre való átálláshoz szükséges egyik funkció aktiválását elhalasztják.
Emellett viszont növelni fogják a kriptopénz inflációját, pedig ezt a legtöbb csapat szereti elkerülni.

Újabb halasztás

Nemrégiben ért véget a legutóbbi vita, amely az Ethereum bányászati nehézsége körül forgott. A fejlesztők megegyezésre jutottak, a nehézségi bomba bevezetése újabb halasztást kapott.
A részletek tekintetében nem volt egyszerű közös nevezőre jutni, mivel a fejlesztők számos technikai problémával találták szembe magukat. Mindenesetre Tim Beiko a PegaSystől hivatalosan is megerősítette, a nehézséggel kapcsolatban egyelőre nem változtatnak, a következő 4 millió blokkig.
A becslések szerint a nehézségi bomba aktiválása 700 nap múlva lesz esedékes, ez nagyjából két évet jelent, azaz legkorábban 2021/22 fordulóján térnek vissza a témára.
Másrészről a proof of stake konszenzust használó Ethereum-változat, a Beacon Chain ennél jelentősen hamarabb, akár 2020 tavaszán elindulhat.
Mindeközben meg fogják növelni az ETH kibocsátását, napi kétezerrel. Jelenleg az ETH-ból napi 11600 kerül a bányászokhoz jutalomként, ez 13600-ra fog növekedni a várakozások alapján. Ez a nehézségi bomba előtti állapotnak felelne meg.

PoS- és PoW-hibrid jön, még a PoS előtt

Egy dolgot érdemes itt megemlíteni: a fejlesztők ezeket a döntéseket „maguk között” hozták, az Ethereum közösség részvétele nélkül. Még a fork neve is megváltoztatásra került, Mountain Glacier helyett most már Melting Glacier.
Az új név ugyanazt az üzenetet hordozza magában, amely a nehézségi bomba, mint kifejezés mögött is áll eredetileg: olvadás a jégkorszak után. Ez egyszerűen annyit tesz, hogy a bányászathoz ezentúl több energia kell, kevésbé lesz nyereséges, és valószínűleg jobban károsítja majd a környezetet.


Mindenesetre, amikor a PoS-algoritmus végre elindul, el fogja távolítani a rendszerből a bányászokat, ezzel az Ethereum is sokkal környezetbarátabb lesz. Sajnos az Ethereum megalkotója, Vitalik Buterin szerint a PoS egyelőre messze van, akár évekre.
Ehelyett a fejlesztők egyfajta keveréket mutattak most be, amely a PoW és a PoS hibridje, amellett, hogy a két rendszer nincs közvetlen kapcsolatban egymással. A probléma kétségtelenül bonyolult, és nyilván a megoldása sem egyszerű dolog. A nehézségi bomba elhalasztása sincs túl jó hatással a megoldásra.

Mi várható?

A fejlesztők megállapodtak, hogy az új, Istanbul névre hallgató frissítés után azonnal végrehajtják a forkot, amely már december 7-én, mindössze pár nap után élesedik, a 9069000. blokktól.
Állításaik szerint ez lesz az utolsó hard fork az Ethereum 1.0 esetében, ez fogja megnyitni az utat a Serenity néven futó, Ethereum 2.0-hoz.
Mindenesetre az Eth 2.0 előtt még sok változást fogunk látni a hálózaton. Aktiválásra kerül a Casper protokoll, amely a PoS-rendszerhez kell majd, és az Ethereum Virtual Machine, amely változtatni fog az okosszerződések közötti viszonyokon, és magán az alapökonómián is.
Mindezek tetejében pedig 2020 júniusára várható a következő hálózati frissítés, amely a Berlin nevet kapta, és amely a következő lépés lesz az Ethereum 2.0 irányába.

Olvastad már? Az atom hajtja Európát – ennyire függők lennénk?

Forrás: bitcoinist.com
Kiemelt kép : tiendientu vietnam

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Azt írtuk, hogy Bhután folyamatosan értékesíti a bitcoinját, de ők azt mondták, hogy semmit nem adnak el

A blokklánc nem hazudik. Az ígéret szerint, mivel minden tranzakció nyilvános és visszakövethető, soha többé nem kell bíznunk mások szavában. A közelmúltban mi is írtunk...

Véget érhet a kriptós ATM-ek kora

A kripto-forradalom egyik legnagyobb ígérete az volt, hogy a sarki bevásárlóközpontban, egy ATM-en keresztül bárki, bármikor bedobhatott pár ezer forintot (vagy dollárt), hogy azonnal bitcoint...

Nyomás alatt az Ethereum árfolyama: eltűntek a nagy vevők

Az Ethereum (ETH) kilenc hónap alatt csúcsértékének több mint felét elvesztette. A vevők, akik ilyenkor általában fékezik az esést, sehol sincsenek. Easy On Chain on-chain elemző...

Mark Cuban: ugyanaz a bitcoin, két történet

Van valami szürreális abban, amikor ugyanarra az eszközre pillantasz, mint valaki más, és teljesen ellentétes dolgokat láttok. Mark Cuban, az amerikai milliárdos befektető, aki korábban...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.