Az ember, aki eltalálta a kriptopiac mélypontját

Nagyon nehéz megbecsülni az olyan mozgékony piacok irányát, mint a kriptopénzek. A jelenleg is elérhető üzleti stratégiákkal tehetünk becslést arra, hogy a jövőben merre mehet az árfolyam.

Olvastad már? Tanácsot adott a Polychain vezérigazgatója a Facebooknak

Nem tudhatjuk, hogy Joseph Lubin neves blokkláncúttörő milyen elmélettel dolgozott a bitcoin árfolyamának megbecsülésére, de az evidens, hogy jóslata beigazolódott a piac mélypontjával kapcsolatban.

Lubin a ConsenSys blokkláncszoftver alapítója 2018 december 21-én mondta, hogy szerinte mennyi lesz a bitcoin és a kriptopiac árfolyamának mélypontja.
Egy héttel azután született a jóslat, hogy a bitcoin árfolyama elérte a 2018-as mélypontját, 3128,89 dollárt a Coinbasen.
Nemsokkal a becslés után 33,4%-ot ugrott a vezető kriptopénz árfolyama, mely hatalmas visszapattanás volt.

„Szerintem hivatalosan is elértük a 2018-as mélypontot. Nagyon sok félelem, bizonytalanság és kétely van most, hála a negyedik és ötödik körös barátainknak.” – írta Lubin a Twitteren


A szarkasztikus megjegyzés a „negyedik és ötödik körös barátainkról” alatt a különböző kriptopénzstartupokra gondolt, melyek nagyban hozzájárultak a 2017-es ICO-robbanáshoz.
Az elemzők szerint a bebukott ICO-k vezettek a bitcoin 2018-as mélypontjához. Lubin úgy gondolta, hogy az ICO-k ideje lejárt és ezzel a vásárlók visszatérnek a bitcoinhoz és egyéb hasonló piacokhoz.

A bitcoin visszatér

Úgy tűnik, hogy Lubin megtette a kriptotörténelem eddigi legpontosabb becslését. Ez azért is nagy eredmény, mivel a legtöbb szkeptikus ekkor azt jósolta, hogy akár 1500 dollárig vagy lejjebb is eshetünk 2019 folyamán.
Azonban ennek az ellenkezője történt. A bitcoin árfolyama hatalmasat ugrott, 2019-ben összesen több mint 167,52 %-ot emelkedett tavalyi mélypontja óta.
Egyedül a második negyedévben csaknem 102%-ot emelkedett az árfolyam a dollárral szemben.

A másérmék is követték

A legtöbb altkoin nagyjából egyenes arányban követte a bitcoin növekedését az évek alatt. Egyes másérmék sokkal jobban teljesítettek – pont, ahogy Lubin is megjósolta.
A litecoin árfolyama 347,2 %-ot, az etheré 186,4 %-ot emelkedett. A bitcoin cash teljesített a legjobban, 442,64 %-ot „repült” mélypontjához képest.
A kriptopiacok összértéke 244,98 milliárd dollárra emelkedett, mely 141.28 %-os növekedés a tavaly decemberi minimumhoz képest.

„Minden támogatómnak és becsmérlőmnek a legjobbakat kívánom. Ideje beismerni, hogy mindnyájan együtt vagyunk ebben az egészben.
Mindenkinek csodás 2019-et kívánok.” – mondta Lubin a Twitteren.

Úgy tűnik, hogy 2019 valóban csodás lett.
Forrás: newsbtc.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Fed kamatdöntése új lendületet adhat a bitcoinnak

A Federal Reserve októberi kamatdöntése előtt látványosan visszavett a piac az azonnali szigorításra vonatkozó várakozásaiból. A határidős kamatügyletek alapján most már 15 százalék alatti esélyt...

Banki kriptófordulat: a Schwab és a Deutsche Bank is lépéseket tett

A hagyományos pénzügyi szektor két meghatározó szereplője egyszerre lép közelebb a digitális eszközökhöz, ám eltérő stratégiát választanak. A Charles Schwab az amerikai kisbefektetők számára teszi...

Az SEC kriptószabályai: tisztább keretek, keményebb fellépés

Az SEC új irányt szab a kriptoszektornak: a csalásokra fókuszál, miközben tisztább szabályokat ígér. A kriptopiac éveken át egyszerre szenvedett a túlzott szabályozói bizonytalanságtól és a...

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.