Az elemzők szerint kellett ez a visszahúzódás

A bitcoin elérheti jövőre a 100 ezer dollárt, hiába láttunk egy komoly visszahúzódást most. A Stack Funds szakértői szerint a piac összességében a „meggyőződés” fázisában a Fear&Greed index alapján.
A kriptós indexekkel foglalkozó befektetési alap szerint ez a mostani zuhanás egészséges korrekciónak számít, és igazából szükség is volt már rá, hogy a BTC erőt gyűjthessen az újabb hegymenethez.

A hét elején az árfolyam áttörte a 19000 dolláros szintet, miután hét egymást követő héten keresztül emelkedett.
Az elemzők szerint október óta túlvettnek tekinthető a bitcoin, így csak idő kérdése volt, hogy mikor történik meg a visszahúzódás.
Az adatokat a piaci pszichológia tükrében érdemes nézni, és ha így teszünk, láthatjuk, hogy a piaci szereplők éppen a meggyőződés fázisában vannak, és a ciklus ezután az eufória állapotába szokott folytatódni.
Ezt alátámasztja a Glassnode elemzése is a realizálatlan profitról. Ehhez összehasonlítják az adott coinok megvásárláskori árát és az éppen aktuális árfolyamot, így látható, hogy van-e rajta haszon, és éppen mennyi.
Historikusan nézve mikor a címek 95%-a profitban van, az elég jól szokta jelezni az aktuális csúcsot. 75% fölött beszélünk eufóriáról, 50% fölött meggyőződésről, és így tovább.

Forrás: Glassnode

A bitcoin makrociklusait elég jól lehet ezek segítségével értelmezni és vizsgálni, nyomon követni.
A meggyőződés fázisa, amelybe múlt hónapban beért a BTC, végig kitartott 2017 során, elhozva az eddigi legnagyobb bikafutamot, 850 dollárról 20000-ig emelve az árat, 2250%-os erősödéssel.
Ha a 2017-es helyzetet összevetjük a mostanival, akkor láthatjuk, hogy ennek az emelkedésnek a negyede is 86000 dollárig repítené az árfolyamot, és elhozná az eufória fázisát a piacra.

Több elemző szerint is ez a visszahúzódás csupán apró döccenő az úton, a Quantum Economics alapítója, Mati Greenspan szerint nem is nagyon megyünk lejjebb, és

„ez a 17%-os korrekció már-már szükséges volt ezen a piacon”.

Lark Davis Youtuber is feltette a kérdést a követőinek, hogy „Vajon ez volt a korrekció? 16500-ig? Vagy megyünk még lejjebb?”
Mások az altok kapcsán említették meg, hogy most kiváló alkalom mutatkozik a vételre, hiszen akár 50%-ot is esett némelyik. Egyesek szerint pedig ilyen elhúzódó emelkedés után kell is az esés, hogy az árfolyam kicsit megnyugodjon.


A Santiment adatelemző platform véleménye szerint várható, hogy a befektetők többsége kiveszi a profitját, hiszen a rövid távon kereskedők 15%, a hosszabb távon aktívak pedig átlagosan 63% pluszban vannak.

- Advertisement -

Olvastad már? Sokan már most kiutalták pénzüket az OKEx kriptotőzsdéről

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A paraguayi bankválság miatt lemondott az elnök

Paraguay elnöke, Santiago Peña november 5-én benyújtotta lemondását, miután az Ueno Bank összeomlása országos politikai és pénzügyi válságot robbantott ki. A bank ügyfeleinek milliói napokig...

TRON stablecoinok: így lett piacvezető a hálózat

A stablecoinok terjedése egyre élesebb versenyt indít a blokkláncok között, és a harmadik negyedév adatai alapján a TRON egyértelműen vezet a tulajdonosi címek számában. A...

Engedély nélkül működhetett a Bitget Thaiföldön

A thaiföldi értékpapír-felügyelet büntetőfeljelentést tett a Bitget mögött álló BG Limited ellen engedély nélküli digitális eszköz-tőzsdei szolgáltatás miatt. A hatóság 2026. december 5-től a platform...

Polygon hard fork készül az ellopott POL visszaszerzésére

Binance és a Polymarket a Polygon hálózat módosítását kezdeményezte, hogy visszaszerezze a két biztonsági incidensben ellopott mintegy 70,49 millió POL tokent. A csomag jelenlegi értéke...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.