Az arany és a BTC is rekordot döntött, ugyanazon a napon

Március ötödikén a BTC árfolyama elérte a 69.200 dollárt, így új rekord született.

A kriptoközösség ünneplése ráadásul társaságot is kapott, hiszen az arany ugyanezen a napon szintén rekordot döntött, a tradícionális pénzügyi piac szereplőinek nagy örömére.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

Arany vs. BTC

Az arany tavaly decemberben lépte át először a 2000 dolláros árfolyamot, most pedig egészen 2130-ig menetelt, ahogyan azt a TradingView számaiból is láthatjuk.

Nem sokkal ezután pedig a BTC is új csúcsra ért, és megdöntötte a 2021 novemberében beállított rekordot.

Az arany és a BTC eddig sosem teljesített ilyen jelentős mérföldkövet egyazon napon, így a mostani eset különlegesnek tekinthető.

A piacon hamar elterjedt az a vélemény, hogy ez rosszat jelent a fiat valutáknak, hiszen mind az arany, mind a BTC menedékeszköznek számít, pont a piaci nehézségek idején.

Néhány elemző úgy véli, hogy az arany és a BTC ralija főleg annak köszönhető, hogy a piac az alapkamatok csökkentését várja, amely viszont az államok adósságszintjének a kezelhető szinten maradását jelenti.

A rekordokat viszonylag magas, 4,5%-os alapkamat mellett produkálta az arany és a BTC, az elemzők pedig úgy vélik, hogy a Közel-keleti és az európai háborús helyzet, valamint a magas infláció miatt rengeteg befektető fordult el a fiat valutáktól, és valami más keres.

A BTC esetében ráadásul ezt a trendet erősítheti a közelgő felezés is, valamint az USA-ban elindult spot piaci ETF-ek menetelése, amelyekbe napi szinten több száz millió dolláros friss tőke érkezik.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Sokan pedig egyenesen úgy fogalmaztak, köztük Mark Cuban, az ismert milliárdos és a Shark Tank nevű műsor házigazdája, hogy ha választani kell, akkor a BTC-re szavaznak az arany helyett.

Az ismert aranyrajongó és egyben BTC-kritikus Peter Schiff viszont egyáltalán nem ért egyet Cuban nézetével, és elmondása alapján Cuban rossz lóra tett ezzel a választásával.

btc
Forrás: X

A piac mindenesetre nem igazolja a borúlátást, a BTC év eleje óta 52%-ot erősödött, az arany pedig 2%-kal ér többet, mint január elsején.


Olvastad már? A top 5 kriptót meg kell vásárolni most, mielőtt az egekbe szöknének

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Régi BTCPay Server-tárcákat ürítettek ki

Komoly biztonsági incidens rázta meg a BTCPay Server ökoszisztémáját: támadók régebbi verziókat futtató kereskedői szerverekről ürítettek ki bitcoin- és litecoin-tárcákat. A projekt az érintett üzemeltetőket...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.