Az amerikai elnökjelölt szerint a tőzsdefelügyelet a bankokat védi, nem az embereket

Robert F. Kennedy nemrégiben adott interjút a Thestreet csapatának, és ebben elmondta, nem tartja megfelelőnek a SEC, a tőzsdefelügyelet hozzáállását a kriptoiparhoz.

Kennedy ismert a bitcoin támogatásáról, és arról, hogy megkönnyítené az iparág fejlődését.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Azt is elmondta, hogy a megválasztása esetén kriptobarát hivatalnokokat ültetne a SEC posztjaira.

„Nem akarok olyan embereket a felügyelet soraiban látni, akik nem támogatják a kriptoipart. Ha más nem, akkor semleges hozzáállásúnak kell lenniük. Emellett olyan emberek is kellenek a szervezetbe, akik a kriptoipar területéről érkeznek.”

Számosan fejezték már ki a kritikáikat a Gary Gensler által vezetett felügyeletről, mivel erőből próbálják meg irányítani a kriptoipart, és kifejezetten erőszakos hozzáállást tanúsítanak a vállalkozásokkal szemben.

Tavaly decemberben Gensler elmondta, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt be fognak vetni, hogy megtörjék a vonakodó cégeket.

A baj viszont az, hogy a szabályok annyira kuszák, hogy szinte lehetetlen a megfelelés.

Tavaly novemberben a Nasdaq tőzsdén jegyzett Coinbase pert indított a SEC ellen, mivel elmondásuk alapján a szabályaik nem egyértelműek.

Ugyanabban a hónapban egy kongresszusi képviselő megosztotta, hogy olyan törvénytervezetet készítenek, amely eltávolítaná a posztjáról a SEC vezetőjét, és így véget vetne a régóta tartó visszaéléseknek. Kennedy szerint a helyzeten változtatni kell.

„Mostanra a SEC már nem az amerikaiakat védi, hanem a bankokat, főleg a központi bankot. Ködösítenek, ahelyett, hogy átláthatóságot hoznának, és így nehéz lesz transzparenssé tenni a rendszerünket.”

A bitcoin előnyei

Az elnökjelölt a kampányához bitcoin-adományokat is elfogad, és ismert aról, hogy támogatja az iparágat.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A bitcoin egyik legfőbb erényeként pedig a megbízhatóságot emelte ki, azt, hogy nem lehet manipulálni, és mentes az emberi hibáktól.

„A Bitcoin nagyon demokratikus. A bányászok és a csomópontok döntenek a dolgokban, mégpedig demokratikusan, és ezt nem lehet manipulálni. Ez lehet a tökéletes pénz, ráadásul véges a készlete. De bármeddig tovább lehet osztani, pont ezért a létező legjobb pénz. Ez a belső értéke, ezzel segítheti az embereket.”

Olvastad már? A TFS Token meghódítja a szerencsejáték világát

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Hyperliquid elit kereskedői óriási nyereségeket értek el a HYPE token emelkedése közepette

181 Hyperliquid-kereskedő dicsekedhet több mint 10 millió dolláros hozammal, a legsikeresebb bálna pedig 287 millió dollárt szerzett. Eközben a HYPE token új történelmi csúcsot döntött. A...

A kereskedők shortolják a Bitcoint a csúcson – de ez kockázatos lehet

A Bitcoin (BTC) árfolyama továbbra is a történelmi csúcsok közelében mozog, mégis szokatlan jelenség figyelhető meg a derivatív piacokon. A Binance perpetual futures kontraktusai árengedménnyel...

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.