Argentínában terjeszkedik az OKX tőzsde

A világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje az OKX bejelentette, hogy belépnek az argentin piacra is, és elindítják a helyi kereskedési platformjukat, egy p2p piactérrel együtt.

Emellett helyi ügyfélszolgálatot is biztosítanak a felhasználók számára, valamint egy web3-as tárcaszolgáltatást, ahol a letéteket és a privát kulcsokat a felhasználók kezelik.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A tőzsde elmondta, Argentína piaca kiemelt fontosságú számukra, és ezért a lehető legszélesebb választékot akarják kínálni a helyi ügyfeleknek, és ezeket amennyire csak lehet, lokalizálják, hozzáigazítják a helyi jellegzetességekhez.

A p2p piactéren a felhasználók egymás között egyezhetnek meg az árról, az ügyfélszolgálatot pedig spanyol nyelven is el tudják érni.

Az OKX a saját privát tárcaszolgáltatását is elérhetővé teszi a Dél-amerikai ország lakosai számára, így lehetőségük nyílik a különböző web3-as applikációk elérésére, NFT-k birtoklására, vagy éppen a különböző defi protokollok használatára.

Hong Fang, az OKX elnöke elmondta, Argentína rendelkezik az egyik legnagyobb, legaktívabb kriptopiaccal a kontinensen, ezért különösen fontos számukra, hogy a helyi viszonyokra szabott szolgáltatásokat nyújthassanak az ügyfeleiknek.

okx

 

Fang úgy fogalmazott, hogy az egész kontinensre ki akarják majd terjeszteni a kriptotőzsdei üzletüket, Argentína pedig ennek fogja az alapján biztosítani, innen fognak továbblépni a régió többi részére.

„Az OKX mindig is úttörőnek számított a technológiai fejlődés területén, és az ügyfélközpontú hozzáállás egyik legfontosabb eleme, hogy minden piacon, ahol megjelenünk, a lehető legnagyobb mértékben igazodni akarunk az ügyfelek körülményeihez, az igényeikhez.”

Az OKX Argentina vezetője, Alejandro Estrin elmondta, a tőzsde által nyújtott szolgáltatások, az országba hozott pénzügyi termékek elő fogják segíteni a tőzsde célját, hogy felelősen tegyék elérhetővé a kriptoipari innovációkat a befektetők számára, legyenek azok lakossági vagy intézményi, vállalati ügyfelek.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Tavaly novemberben már Brazíliában is mozgolódni kezdett a tőzsde, hogy ott is meg tudja vetni a lábát, és az ottani felhasználók számára is megkezdhesse a szolgáltatások nyújtását.

A helyi piac mérete mellett az egész latin-amerikai régió esetén nagy a kriptopénzek elfogadási aránya, Fang szerint pedig Argentínában az infláció és a valuta-leértékelés elleni küzdelem elsődleges eszközének számítanak a kriptopénzek.


Olvastad már? A ScapesMania elérte a 6 millió dolláros előértékesítést, és készül a listázásra!

Forrás

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Fokozatosan újra elérhetővé válik a Binance-en a kiutalás

A Binance a rekordméretű, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás után november 1-jén megkezdte a kiutalások fokozatos visszaállítását. A tőzsde szerint az érintett eszközök 95 százalékát...

A bitcoin árfolyama újra a 78.000 dollárt célozza

A bitcoin a rekordméretű Binance-incidens után lassan stabilizálódik, és ismét a 78.000 dolláros szintet támadja. A piac azonban továbbra is sérülékeny, miközben az altcoinok többsége...

Ügyféladatok is kiszivárogtak a Chainalysist ért kibertámadásban

A Chainalysis belső rendszereit érintő kibertámadásban ügyfélazonosító adatok kerültek illetéktelen kézbe. A vállalat szerint a támadó mesterséges intelligenciára épülő, részben automatizált módszereket is alkalmazott. Nevek és...

A Stellar bekerült a MetaMask alapértelmezett hálózatai közé

A MetaMask október 29-én a saját alapértelmezett hálózatai közé tette a Stellart, a mobilalkalmazásban és a böngésző-kiterjesztésben is. A jogosult, több hálózatot kezelő számlák automatikusan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.