A Wikipédia teszteli a Coilt és az XRP-t

-

A Ripple korábbi vezérigazgatója, Stefan Thomas kivált a cégből, hogy új vállalkozásba kezdhessen Coil néven. Utóbbival a célja az internetes bevételszerzés segítése az Interledger protokoll felhasználásával, élénkebbé téve azt tartalomalkotók és a felhasználók számára. Ez azt jelenti, hogy mindenkit jutalmazhatnak aki tartalmat ad hozzá az adatbázishoz.

Egy májusi bejelentésben közölték, hogy ebben a Coil első terméke lesz segítségükre, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy támogassák azokat a szerzőket, akik kedvenc weboldalaikra készítenek tartalmakat. A Coil célja a pénzdíjas előfizetések megszüntetése, a hirdetések számának csökkentése, illetve új funkciók és tartalmak elérhetővé tétele.

Az XRP közösség aktív tagja, Hodor egy bejegyzésében ír erről:

„Az internetes finanszírozás jelenlegi változata csak egy piszkozata a tervezett jövőbeli verzióknak, azonban így is egy új internet alapjait fektetheti le, ahol az alkotók pénzt kereshetnek munkájukkal anélkül, hogy oldalukra webes reklámok helyezésével bajlódnának.”

Hogyan vehetsz részt?

Ismertette azt is, hogy hogyan lehet részt venni az új bevételszerzési programban a Coil rendszerén keresztül:

„Első lépésként a Coil weboldalára látogatva, és a „Register Coil Handler” gombra kattintva konfiguráljuk a böngészőnket, ezzel beállítva az automatikus böngészés alatti azonnali fizetést. Amennyiben Chrome-ot használunk, a megfelelő gomb szövege „Chrome bővítmény letöltése”, erre kattintva adhatjuk hozzá a Google böngészőjéhez a Coil szolgáltatásait.”

Wikipédia, Coil és XRP

David Schwartz a Ripple új technológiai igazgatója egy tweetjében jelentette be, hogy a Coil elérhető a Wikipédia által is, így a Wikipédia minden Coil felhasználó látogatása után XRP formájú adományt kap a vállalattól.

Mr. Schwartz teljes tweetjében az új lehetőségek további részletezése olvasható:

„A Coil elfogadásának megfigyelése igen izgalmas, máris zajlik egy kezdetleges teszt a Wikipédián, XRP kriptovaluta segítségével. Minden Coil felhasználó látogatása után a Coil jutalékot fizet a Wikipédiának”

Brad Garlinghouse is reagált David Schwartz tweetjére.

Más oldalak is használják

A Coil Checker egy olyan szolgáltatás, amely segítségével a felhasználók informálódhatnak azokról a weboldalakról, amelyek már használják a Coil rendszerét. Nem kell mást tenni, mint egyszerűen rákeresni kedvenc weblapunk nevére, hogy ellenőrizzük látogatásunkért jár-e majd számára valamilyen díjazás.

Mit gondolsz a Coilról? Jó ötletnek tartod a Coilon keresztüli internetes finanszírozást? Vajon ettől emelkedhet az XRP értéke? Várjuk véleményedet kommentben!

Forrás: ethereumworldnews.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!