A világ első NFT-je 2010-ből

A hétvégén osztotta meg egy felhasználó a Twitter kriptoközösségében, hogy a világ első bitcoinos vásárlása tulajdonképpen nem is a két híres pizza volt, hanem egy JPEG, azaz egy digitális kép.

A megosztott képernyőkép alapján az első kísérlet így 2010 január 24-én történhetett meg, amely hónapokkal a pizzavásárlás előtt volt.

2010 tavasán Hanyecz László, a magyar származású amerikai programozó 10 ezer bitoint fizetett két pizzáért, így ez számít a világ első valódi, fizikai vásárlásának a bitcoin használatával.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A közösség azóta is minden évben megemlékezik a Bitcoin Pizza Napról.

A mostani screenshot egy Sabunir nevű Bitcointalk fórum-felhasználó posztját mutatja, amely szerint a bejegyzés szerzője egy képet szeretett volna eladni, 500 bitcoinért.

Ez az összeg akkoriban nagyjából 1 dollárt érhetett.

Akkoriban még Satoshi is aktívan részt vett a fejlesztésben, és ő is feltűnt a színen, hogy segítsen megoldani a helyzetet, hogy megtörténhessen az eladás.

Nem mindenki szerint egyértelmű viszont a helyzet, hiszen ahogyan Mike McDonald, az ismert kriptobefektető megjegyezte, a kérdéses bitcoin-tranzakció akár adományozás is lehetett, ez viszont azt jelenti, hogy a kérdéses képfájl valójában sosem lett ténylegesen értékesítve.

A független fejlesztő, Udi Wertheimer elismerte, hogy az eredeti tweetje esetleg kétértelmű lehet.

A fórumposztból kiderül, hogy Sabunir ténylegesen felajánlotta az adott képet, 500 bitcoinos áron, és az általa megosztott címre egy hónappal később ténylegesen érkezett 500 bitcoin.


Az is lehet viszont, hogy a kérdéses 500 bitcoin egy ettől független ügyben érkezett, és az eladásra ajánlott JPEG valójában sosem cserélt gazdát.

A Sabunir nevű felhasználónak kellene megosztania a történetet, hogy hogyan is alakult az eladási kísérlet, ennek a hiányában egyelőre csak találgatni lehet, hogy az az 500 bitcoin miért is került hozzá.

A pletyka azért is kapott nagyobb hírverést, mert a Bitcoin Ordinals nevű NFT-projekt egyre népszerűbbnek számít. Jelenleg nagyjából 6,1 millió kép, videó, vagy éppen token, BRC-20 token létezik már a Bitcoin hálózatán.

Forrás: Dune Analytics

Wertheimer a kezdeményezés nagy támogatója az indulás óta, mikor is az Ordinals fejlesztője, Casey Rodamor idén január 21-én mutatta be az Ordinals protokollt, amely segítségével különböző adatokat lehet rögzíteni a Bitcoin blokkláncára.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az Ordinals protokoll egy másik projektnek, a Taproot Wizardsnak is otthont ad, egy szintén egy Bitcoinon működő NFT alkalmazásnak, amely a nevét a Taproot soft forktól kölcsönözte.

A Taproot frissítés aktiválása tette lehetővé, hogy a Bitcoinon okosszerződéseket is lehessen aktiválni, és ez tette lehetővé az Ordinals protokoll elindítását is.

Olvastad már? Kifogyhat a pénzből az USA Államkincstára

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

SpaceX IPO elszívhatja a pénzt a kriptopiactól?

A pénzzel az a baj, hogy előbb-utóbb elfogy, és ez a befektetők pénzére is igaz. Ha a piac előtt egyszerre jelenik meg a valaha volt...

Újabb lehetséges merényletkísérlet történt Trump ellen egy kriptokonferencia után

Donald Trump április 25-én előbb egy zárt körű kriptokonferencián vett részt Mar-a-Lagón, de este egy gálavacsoráról lövések miatt kellett evakuálni. Ez az eseménysorozat összefoglal mindent,...

Kvantumvita némi csavarral, és egy feltört kulccsal

A kvantumszámítógépek kérdése aktuálisabb, mint valaha. Egy kvantumszámítógép sikeresen fel tudott törni egy elliptikus görbét használó titkosítást, és ez azért érdekes, mert ugyanezt a módszert...

Már nem elég csak tartani: így kezelik a vállalatok a kriptovalutát

A céges kriptovaluta-állomány már nem csak egy passzív díszlet a könyvelésben. Az utóbbi időben a vállalati kripto-tartalék egyre inkább valódi tartalékeszközzé válik, és ez azon...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.