A VeChain 10%-ot ugrott a Binance US-listázás után – mi várható ezután?

A Binance US bejelentette, hogy listázza a VeChaint, amerikai befektetők számára megalkotott platformján.

A Binance US hozzáadja a VeChaint.

A VeChain (VET) egy nagyvállalatokra összpontosító blokklánc-ökoszisztéma, melynek célja az ellátási láncok kezelésének fejlesztése. Összeköti a blokklánc technológiáját a való élettel, egy átfogó kormányzási struktúra, egy szilárd gazdasági modell és fejlett IoT-integráció segítségével.
Technológiájával a gyártók egyedi azonosítókkal láthatnak el termékeket, így lekövethetővé válnak egy teljes ellátási láncon keresztül.
A VeChain, magyar idő szerint november 8-án, hajnali 3-kor került listázásra a Binance US platformon. Ezt követően a felhasználók máris megkezdhették a kriptopénz beutalását és kereskedését felhasználói fiókba.
A VET jelenleg csak az amerikai dollárral szemben kereskedhető, egy bitcoinpáros később kerülhet hozzáadásra, ha megfelelő igény lesz rá.
A Binance US-es listázással több millió hagyományos kereskedő érheti el a VeChain piacát. Ez jelentős áremelkedést okozott – a kriptopénz értéke 0,006 dollárig emelkedett a hír után. Úgy tűnik azonban, hogy a VET kicsit visszahúzódik, mielőtt újra megindulhatna.

A VET technikai elemzése

Az elmúlt hetek során a VeChain hatalmasat futott. Értéke több mint 110%-ot emelkedett. Október 24-én még 0,00285 dollár volt a kriptopénz ára, ez a cikk írásakor 0,006 dolláron áll.
A legújabb löketet a Binance US listázása adta. Azonban egyéb fejlemények is hozzájárultak az árfolyam emelkedéséhez.
A VeChain Foundation nemrég bejelentette az első publikus, blokkláncalapú, nemzetközi logisztikai és kereskedelmi megoldását az étel és üdítőital ipar számára, amely jelentős érdeklődést váltott ki a kriptoközösségben.

Technikai szempontból hosszú távon nagyon vonzó lehet a VET

Az egy hetes grafikon MACD-mutatóját gyakran alkalmazzák az irányzatok követésére és a lendületek kiszámítására. Az indikátor nemrég nagyon jó értéke váltott. A 12 napos és 26 exponenciális mozgási átlag összevetésével további áremelkedés rajzolódik ki.
Ha a VeChain a 38,2 %-kos Fibonacci visszahúzódási szint felett zár, akkor az a kriptopénz vásárlási nyomásának növekedéséhez vezethet. A növekvő forgalom további áremelkedéshez vezethez, ami a Fibonacci visszahúzódási szint 50 vagy 61,8%-áig mehet 0,0067 vagy 0,0075 dolláros értékkel.
Azonban a három hét alatt bekövetkező 110%-kos emelkedéssel kifulladhat a VeChain. Ezzel lecsökkenhet azon eshetőség, amely lehetővé tenné, hogy visszalépjenek a bizonytalan befektetők.
A TD szekvencia az 1 napos grafikonon egy eladási jelet mutat az elkövetkezendő pár órában. Ha ezt kombináljuk a jelenlegi ellenállással, akkor láthatjuk, hogy valószínű a visszahúzódás.
Ha a VET a 200 napos mozgási átlaga alatt zár, akkor könnyen visszaeshet a 150 vagy 100 napos mozgási átlaghoz 0,005 és 0,0041 dollárhoz.

Összefoglalva

A kriptoközösség bízik a VeChain jövőjében. A Binance US bejelentése több millió befektető számára tette elérhetővé a kriptopénzt, melynek értéke így nagyot ugrott.
Emellett a VeChain Foundation megalkotta a Foodgates platformot, amely tovább segítheti a VET terjedését.
Úgy tűnik, itt az ideje, hogy a befektetők élvezzék a mostani ugrás profitjait, ami visszahúzáshoz vezethet. Ez megtarthatja az árfolyam stabil és egészséges növekedését, az egyhetes grafikon ugyanis nagyon pozitív szemléletet mutat.

Olvastad már? Max Keiser: a bitcoin „elszámolási rendszere” forradalmi a dollárral szemben

Forrás: cryptoslate.com


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Kamatcsökkentés jöhet az új Fed-elnöktől, nagyot mozdulhat a bitcoin

Kevin Warsh pénteken tette le az esküt az Egyesült Államok Federal Reserve-jének elnökeként. Lawrence Lepard szerint valószínűleg jelentősen csökkenteni fogja a kamatokat. Ez szembemegy a...

Bitcoin-eladás jöhet a Strategynél Michael Saylor szerint

A Strategy elnöke, Michael Saylor nem zárta ki, hogy a cég már idén eladjon valamennyi bitcoint. Ezzel nemrég enyhített régóta vallott „soha nem adunk el”...

Túlértékelt lenne a Cardano? Az ada árfolyama 92%-kal marad el a korábbi csúcsától

A Cardano fejlesztése valamivel több mint egy évtizede kezdődött. A tényleges indulásra azonban még pár évet várni kellett. Az okosszerződések talán még fontosabb bevezetése 2021-ben...

Banki kockázatokra figyelmeztet az EKB az euróalapú stablecoinok kapcsán

A Reutersnek nyilatkozó három forrás szerint az Európai Központi Bank (EKB) pénteken figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket. Az euróalapú stablecoinok kibocsátásának bővítését célzó javaslatok gyengíthetik a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.