A Tether álhírek miatt szidja az amerikai sajtót

A Wall Street Journal nemrégiben közölt egy cikket a Tetherről, amelyben azt állította, hogy a cég túl sok kinlévő hitellel rendelkezik.

Az USDT stablecoint kibocsátó Tether nevében ráadásul egy olyan személyt adtak meg szóvivőnek, Alex Welch-et, aki a vállalat elmondása alapján semmiféle kapcsolattal nem rendelkezik hozzájuk, nem a cég alkalmazottja, és hiteles információi sincsenek.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az újságcikkben a Tetherről elmondják, hogy a hitelezési üzletáguk felfüggesztésének a dacára még mindig adnak ki ilyen hiteleket „régi, megbízható” ügyfelek számára, legalábbis Welch ezt állította az újságírók számára.

A nemzetközi sajtóban ráadásul nem ez az első eset, hogy Welch információira alapozva közölnek cikkeket a Tetherről.

A Bloomberg tavaly júliusban hivatkozott rá, mint a cég szóvivőjére, amikor is arról cikkeztek, hogy a piaci pletykák alapján a Tether egyre több kínai állampapírt tart a tokenek fedezeteként, míg Welch azt az információt terjesztette, hogy a cég ezzel szemben kifejezetten konzervatív a portfólióját tekintve.

A WSJ újságírója tavaly decemberben is írt egy cikket, szintén Welch állításaira alapozva, mint a Tether szóvivőjére, akkor is a céges kibocsátású hitelekkel kapcsolatban.

A Tether ügyvezetője, Paolo Ardoino a közösségi médiában jelentette be, hogy Alex Welch egyáltalán nem dolgozik a cégnél, nem ő a szóvivőjük.

„A személy, akit az újságban idéznek, nem a Tether szóvivője, még csak nem is dolgozik a vállalatnál. Hiába állítja az ellenkezőjét a cikket jegyző újságíró. Ez egyszerű mellébeszélés, mondjuk ez nem meglepő a Bloombergtől, akiknek nagy gyakorlata van abban, hogy teljesen megalapozatlan információkról írjanak cikkeket, amelyeket valakinek a valakije kezdett el terjeszteni, természetesen forrás nélkül.”

Ardoino megerősítette, hogy a vállalat továbbra is kitart a hitelezési szolgáltatásuk felszámolása mellett, a terveiknek megfelelően.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Így a cég által kihelyezett hitelek, mint követelések, idővel eltűnnek a fedezeti oldalról a cég könyveléséből, valamint kivezetésre kerülnek a fedezeti eszközök listájáról.

Olvastad már? A kereskedők ezeket az altcoinokat keresik

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Lejár az ausztrál kriptocégek licenckérelmi határideje

Lejár az ausztrál kriptocégek türelmi ideje: szeptember 30-ig kell beadni a licenckérelmeket. Az ausztrál kriptopiac szereplői számára szeptember 30. nem egyszerű adminisztratív határidő, hanem a szabályozási...

Elveszett bitcoin: néha nincs mit visszaszerezni

A kriptovaluta nem mindig akkor tűnik el, amikor valaki elveszíti a pénztárcáját. Néha csak a hozzáférés veszett el – máskor viszont a milliókról szóló történet...

A Bitcoin-bálnák az Ethereum és a Solana felé fordulnak

A bitcoin emelkedése most nem egyszerűen új tőkét hoz a kriptopiacra, hanem át is rendezi annak belső erőviszonyait. Miközben a nagybefektetők továbbra is a BTC-t...

Az Nvidia felvásárolja a Hugging Face platformot

Az Nvidia újabb kulcsfontosságú darabot szerez meg a mesterséges intelligencia ökoszisztémájából: a chipgyártó 12,93 milliárd dollárért felvásárolja a Hugging Face platformot. A tranzakcióval nem csupán...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.