A Telegram végleg kukázza a Gram tokent

A Telegram visszavonta fellebbezését az amerikai szövetségi bíróságon, amely megtiltotta a Gram token kiadását, ezzel pedig leállította a TON projektet.
Május 22-ei dokumentumok szerint a Telegram visszavonta fellebbezését az amerikai szövetségi bíróságnál, amely elrendelte a Gram token kiadásának lefagyasztását.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Ezt azt sugallja, hogy a cég teljesen feladta a TON terveit. Ahogy arról korábban a Kriptoworld is beszámolt, Pavel Durov, a Telegram vezérigazgatója korábban bejelentette, hogy véget ér „az aktív részvétel”-ük a projektben. Bejegyzésében azzal vádolta az amerikai törvényhozókat, hogy visszaélnek hatalmukkal.
A Telegram TON blokkláncprojektjét eredetileg 2017-ben jelentették be. Céljuk az volt, hogy a gram tokenekkel létrehozzanak egy fizetései rendszert és decentralizált alkalmazásokat futtassanak.
Két privát tokeneladást is tartottak – így szedtek össze 1,7 milliárd dollárt, amely már a hatóságok figyelmét is felkeltette.
2019 októberében az Amerikai Értékpapír és Tőzsdefelügyelet (SEC) pert indított a Telegram ellen, törvénytelen értékpapír eladás vádjával.
2020 márciusában az amerikai szövetségi bíróság egy rendeletben megtiltotta a Telegram számára a gram tokenek kiadását. Nem sokkal ezután a Telegram fellebbezett a bíróságon, úgy tűnik azonban, hogy most  mindezt visszavonták.

- Advertisement -
Tovább élhet a TON?

Mivel a TON egy nyílt forráskódú projekt és a teljes kódbázisa elérhető a GitHubon, így több olyan TON-alapú projekt is indult, mint a Free TON és a NewTON.
A múlt héten a Free TON három közösségi versenyt is indított, hogy tovább erősítsék hálózatukat.

Olvastad már? A csökkenő forgalomtól tartanak a kriptobefektetők

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A paraguayi bankválság miatt lemondott az elnök

Paraguay elnöke, Santiago Peña november 5-én benyújtotta lemondását, miután az Ueno Bank összeomlása országos politikai és pénzügyi válságot robbantott ki. A bank ügyfeleinek milliói napokig...

TRON stablecoinok: így lett piacvezető a hálózat

A stablecoinok terjedése egyre élesebb versenyt indít a blokkláncok között, és a harmadik negyedév adatai alapján a TRON egyértelműen vezet a tulajdonosi címek számában. A...

Engedély nélkül működhetett a Bitget Thaiföldön

A thaiföldi értékpapír-felügyelet büntetőfeljelentést tett a Bitget mögött álló BG Limited ellen engedély nélküli digitális eszköz-tőzsdei szolgáltatás miatt. A hatóság 2026. december 5-től a platform...

Polygon hard fork készül az ellopott POL visszaszerzésére

Binance és a Polymarket a Polygon hálózat módosítását kezdeményezte, hogy visszaszerezze a két biztonsági incidensben ellopott mintegy 70,49 millió POL tokent. A csomag jelenlegi értéke...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.