A szakértők szerint a dollár használata segítheti a vásárlóerő megőrzését

A Cato Institute közgazdászai szerint Argentínának teljesen át kellene térnie a dollár használatára, mivel így meg tudnák védeni az állampolgárok vásárlóerejét a korrupt politikusoktól és az alkalmatlan központi bankároktól.

A publikáció szerzői, Daniel Raisbeck és Gabriela Calderon de Burgos úgy vélik, hogy csak a dollár teljes körű elterjedése tudna gátat vetni az inflációnak, amely jelenleg meghaladja a 100%-ot.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A szerzők szerint a legjobb példát három Dél-amerikai ország, Panama, Ecuador és El Salvador mutatja, hiszen mindegyik esetében az amerikai dollár a hivatalos pénznem, és egyik országban sem nőtt két számjegyűre az infláció a járványintézkedések következtében.

Egyre több szakértő véli úgy, hogy Dél-Amerika országainak a gazdaságát mindenestül érdemes lenne átállítani a dollár használatára.

Az egyik argentin elnökjelölt, a választásokon induló Javier Milei egyértelművé tette, hogy a győzelme esetén kész arra, hogy Argentína bevezesse a dollárt, mint hivatalos pénznemet.

Az ötlet kritikusai főleg azt hangoztatják, hogy az USD bevezetése esetén a kérdéses országok elvesztenék a pénzügyi önállóságukat, így dacára a magas inflációnak, érdemes lehet elkerülni a dollárra való áttérést.

Mások szerint az USA fegyverként használja a dollárt a gazdasági szankciók mellett, és ez már önmagában elegendő ok arra, hogy messziről elkerüljék.

A Cato Institute munkatársai részletesebben körüljárják Panama ügyét, ahol 1999-ben vezették be a dollárt, és amely ország tapasztalatai jó ellenérveket biztosítanak a kritikusokkal szemben.

Nagyon jó példaként hozzák fel, hogy a panamai bankok az átálláskor, és azóta is bármiféle korlátozás nélkül képesek pénzügyi forrásokat mozgósítani.

A likviditási nehézségeket is egyszerűen lehet kezelni, és hozzáigazítani a helyi hiteligényekhez, vagy a készpénzállomány változásaihoz.

Panama esetében a pénzpolitikát nem az amerikai Federal Reserve határozza meg, hanem a készpénz-készlet mennyisége, illetve annak változása. Ebben a helyi faktorok mellett a világgazdaság helyzete is szerepet játszik. A Fed hatása Panamára ugyanannyi, mint a világ bármely más országára.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A szerzők úgy vélik, a pénznyomtatási jog, és az ebből származó haszontól való elesés apró ár ahhoz képest, hogy a dollárra való áttérés mekkora előnyöket hozhat az inflációtól sújtott országok lakóinak.

Éppen emiatt a dollártartalékok mennyisége sem szabadna, hogy kifogást jelentsen ez alól, és erre nem érdemes hivatkozni, mint visszatartó okra.


Olvastad már? Már 20 millió Ordinals létezik a Bitcoin hálózatán

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.