A Ripple ügyvédei szerint a SEC fellebbezése csak az alkalmatlanságukra világít rá

-

A Ripple Labs jogi vezetője, Stuart Alderoty a Twitteren osztotta meg a követőivel, hogy a SEC újabb fellebbezése mekkora képmutatás, hiszen a hivatal évek óta azt ismételgeti, hogy a törvények egyértelműek, és a kriptoiparra is alkalmazhatók.

Most viszont, hogy számukra kedvezőtlen döntést hozott a bíróság, máris fellebbeznek, és a kiskapukat keresik, hogy hogyan lehetne mégis a maguk javára fordítani a helyzetet.

A bíróság nemrégiben a Ripple javára döntött az XRP tokenek értékesítése ügyében, és a SEC számára ez kisebbfajta vereséggel ér fel, a vezetőjük pedig elmondta, mindenképpen fellebbezni fognak a döntés ellen.

Alderoty elmondta, hogy ez a lépés azért számít meglepőnek, mert ellentmond mindannak, amit a hivatal az elmúlt években ismételgetett.

A jogász szerint Gensler akciói manipulatívak, és egyáltalán nem következetesek, és csupán arra jók, hogy kiterjesszék a hivatal hatáskörét.

„Újabb beadvány a SEC-től, újabb képmutató megmozdulás. A hivatal vezetője éveken keresztül azt szajkózta, hogy a szabályok egyértelműek, és azok alapján kell eljárni. Most pedig azért sírnak, mert a szabályok alapján hozott döntés nem tetszik nekik, és sürgősen megoldást keresnének.”

Egy másik jogi szakértő, James Filan elmondta, a SEC újabban amiatt is aggódni kezdett, hogy a jogi eljárás túlságosan sok forrást köt le a bíróság részéről.

De ahogyan elmondta, a SEC volt az, aki korábban megpróbálta befagyasztani az eljárást.

John Deaton, egy másik Ripple-párti ügyvéd elmondta, hogy a kívülállók esetleg durvának találhatják Alderoty kifejezésmódját.

Akik viszont ismerik az ügy részleteit, azok tudhatják, hogy a SEC jellemzése, mint képmutató szervezet, valójában a szövetségi bíróságtól származik.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Grayscale elleni perben a bíróság amiatt kritizálta a hivatalt, hogy a döntési kritériumaik, így a nézőpontjuk önkényes és szeszélyes.

A Ripple elnöke, Chris Larsen úgy nyilatkozott, hogy a SEC erőpolitikája, hogy kényszerrel próbálja irányítani az iparágat, hamarosan már komolyabb következményekhez is vezethet.

Olvastad már? Korlátozhatják a Tőzsdefelügyelet mozgáskörét a digitális eszközök területén

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Polkadot NFT-k veszítenek népszerűségükből

A Polkadot (DOT) NFT-aktivitásának csökkenését tapasztalta az elmúlt héten, ami aggodalomra adott okot. A Polkadotnak azonban van pár projektje, vajon a hálózat meg tudja-e fordítani a...

Nagyot ment a Wall Street Memes, már 120 millió dollár a piaci kapitalizáció

Vendégbejegyzés A csak nemrégiben jegyzett Wall Street Memes ($WSM) mém érme kirobbanó formában van.  A WSM token árfolyamértékeire ránézve pénteken azt láthattuk, hogy 40% körüli emelkedésnél jár:...

A Bitcoin augusztusa óta először emelkedik 28.000 dollár fölé

A Bitcoin (BTC) több mint hat hét óta először törte át a 28.000 dolláros határt, és a befektetők azt remélik, hogy a kitörés megnyitja az...

Ethereum Classic (ETC) technikai elemzés 10.02.

Prémium Ethereum Classic (ETC) Az Ethereum Classic (ETC) örömmel terjesztette ki a szeptemberi fellendülést októberre. Szeptember 26-tól +10%-kal emelkedett, és a szerkesztés idején 16,80 dolláron kereskedtek vele. A rally...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!