A Ripple jogásza szerint a Tőzsdefelügyelet nem törődik a kisbefektetőkkel

A Ripple ismert támogatója a jogász John Deaton nemrégiben osztotta meg a gondolatait a SEC, a Tőzsdefelügyelet hozzáállásáról, és elmondta, a jelek szerint a hivatal egyáltalán nem a kisbefektetőket akarja védeni, hanem a hagyományos pénzvilág cégeinek a helyét bebiztosítani.

Deaton úgy véli, ez a viselkedés egyfajta támadás a kriptoipar ellen, amely olyan közvetlen cselekedetekben nyilvánul meg, mint a SEC pere a Ripple vagy éppen a Coinbase ellen.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Deaton több szempontból is végigjárta a helyzetet, többek között az említett befektető-védelem szögéből is, és arra jutott, hogy a SEC hozzáállása több téren is aggodalomra adhat okot, mivel a kisbefektetőkkel gyakorlatilag nem foglalkoznak.

Deaton szerint ráadásul ez az egész USA-ra igaz, a jogrendszer nem az igazi kapitalizmust támogatja, hanem ahogyan megfogalmazza, a céges kapitalizmust, egyfajta vadkapitalizmust.

A pénzrendszer jelenlegi berendezkedéséből számos példát hoz fel, amelyekkel az állításait támasztja alá.

Deaton szerint a SEC rosszul használja fel az erőforrásokat, és a kriptotőzsdéket zaklatja ahelyett, hogy a csalásoknak menne utána, ez pedig egyértelművé teszi, hogy nincsenek képben a prioritásokkal.

Ráadásul ezzel a hozzáállással meggátolják az innovációt, és leállítják a fejlődő kriptoipar növekedését.

Deaton arra is rávilágított, hogy a SEC mennyire ellenzi a kisbefektetők közvetlen részvételét a Ripple ellen folyó jogi eljárásban, ezzel viszont bebizonyítja, hogy tényleg nem foglalkozik a kisbefektetők védelmével.

Viszont ha azzal nem foglalkozik, akkor vélhetően a nagyobb piaci résztvevők irányába hajlik, például a pénzintézeteknek szeretne kedvezni.

Az egyik legjobb példaként Deaton a SEC kettős mércéjét hozza fel, amely tetten érhető abban is, hogy a Coinbase számos együttműködési kísérletére sem reagáltak érdemben, viszont pert indítottak ellenük.

Ugyanebben az időben pedig a SEC elnöke, Gary Gensler több alkalommal is találkozókon vett részt Sam Bankman-Fried társaságában, a bedőlt FTX tőzsde korábbi ügyvezetőjével.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Ez a kettős mérce további aggályokat vet fel, hogy a hivatal mennyire alkalmas a feladatára, és mennyire számít megbízható szervezetnek a kriptoipar szabályozása szempontjából.

A SEC a jelenlegi felállás szerint a már régóta a piacon lévő, nagy cégeket igyekszik pozícióban tartani, míg a feltörekvő iparágak startupjait inkább gátolja, mint segíti.

Olvastad már? Miért alszik a Tron hálózata?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiyosaki szerint Bitcoin 750.000 dollár lehet – de van egy fontos feltétel

Robert Kiyosaki ismét nagyot mondott, de ezúttal nem csak egy egyszerű árfolyam-előrejelzésről van szó. A „Rich Dad Poor Dad” szerzője szerint a Bitcoin akár 750.000...

Kibertámadás érte a Bitrefillt – felhasználói adatok is érintettek

Egy komoly kibertámadás rázta meg a kriptófizetési piacot, miután a Bitrefill megerősítette, hogy 2026. március 1-jén hackertámadás érte a rendszerét. A támadás során nemcsak a...

Bhután csendben adja el a Bitcoinját – mi történik?

Bhután Bitcoin-stratégiája ismét a figyelem középpontjába került, miután rövid időn belül jelentős mennyiségű BTC hagyta el az ország ismert tárcáit. A legfrissebb adatok szerint több...

A Bitcoin emelkedik, de a rövid távú befektetők tömegesen eladnak

A Bitcoin árfolyama ismét erőt mutat, azonban a háttérben egy egészen más történet bontakozik ki. Miközben az ár közelít a 75.000 dolláros szinthez, a rövid...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.