A Ripple CTO-ja 40.000 ethert adott el 1 dolláros árfolyamon

David Schwartz, a Ripple technológiai vezetője elárulta, miszerint ő és felesége 2012-ben úgy döntöttek, hogy „kockázatmentesítési tervük” keretén belül megválnak bizonyos kriptopénzeiktől. Mai árfolyamon számítva kvázi nyolc számjegyű veszteséget szenvedtek.
Egy pár napja közzétett Twitter-bejegyzéssorozatban Schwartz felfedte, miszerint 40.000 ethert adott el 1 dolláros értéken még akkor – ez egy olyan lépés volt, amelynek elhalasztása esetén ma már 15,5 millió dollárja lenne.

A Ripple egyik vezetője azt mondta, megbánta azt is, hogy jelentős összegű BTC-t adott el 750 dolláron, valamint hogy szintén valamennyi XRP-t 10 dollárcenten. Ezen értékesítések volumenéről azonban nem osztott meg információkat.


A „PbuzzXr” Twitter-felhasználónak adott válaszában azzal egészítette ki történetét, hogy kezdetben a konzervatív leépítés mellett döntött. „PbuzzXr” egy kiterjedt tweetben jelentette ki, hogy „bárki aki kockázatmentesítés mellett dönt, miközben az XRP-t tolja, az exit scamel”.

PbizzXr em csak Schwarzot kritizálta

A felhasználó, aki nem emelte ki külön Schwarzot, hozzátette: „nem mehetsz oda és növelheted mások XRP-be vetett bizalmát, miközben te magad nem hiszel benne, és a kockázatmentesítést érzed a legjobb megoldásnak”

Ezzel a hozzászólásával minden bizonnyal utalt a Ripple társalapítójának hozzáállására, aki még áprilisban adott el 54 millió dollárnyi XRP-t. A hírről akkor a Kriptoworld is beszámolt.
A Ripple technológiai vezetője hangsúlyozta, hogy a döntését még 2012-ben hozta, hiszen mint mondta, kockázatkerülő stratégiát alkalmaz azon emberek esetében, akik pénzügyileg és érzelmileg is függnek tőle.

„A sors úgy hozta, hogy sok tojást tettem egy kosárba […]. A kockázat túl magas a teljes kriptovilágban. Túlságosan racionalista vagyok ahhoz, hogy másképp tegyek, és másoknak is ugyanezt javaslom.”

Múlt héten a Ripple társalapítója és vezető elnöke, Chris Larsen kritizálta az Egyesült Államokat, amiért az nem tart lépést kriptoinnovációk tekintetében az olyan országokkal, mint Kína, Szingapúr vagy az Egyesült Királyság. Megpedzegette azt is, hogy a vállalat hamarosan új székhely után nézhet.
(Forrás: Cointelegraph.com)

Olvastad már? Megállíthatatlanul dübörög a hazai INLOCK közösségi kölcsönplatform

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Félmilliárd dollárt gyűjtene Bitcoin-vásárlásra a Metaplanet

Japán egyik legismertebb Bitcoin-felhalmozó vállalata újabb nagyszabású lépést tett. A tokiói tőzsdén jegyzett Metaplanet vezérigazgatója, Simon Gerovich bejelentette, hogy a vállalat jelentős tőkét vont be...

A Fed döntése közeleg – így reagálhat a kriptopiac

A pénzügyi piacok egyik legfontosabb eseménye ismét közeleg. Az Egyesült Államok jegybanki döntéshozó testülete, a Federal Open Market Committee következő ülésén ismét a kamatszintekről határoz. A...

Újra fellángolt a vita: Bitcoin vagy arany?

Ismét fellángolt a régi vita a Bitcoin és az arany között. A diskurzust ezúttal az indította el, hogy a régóta kriptokritikus befektető, Peter Schiff nyilvánosan...

Hirtelen megugrott a Bitcoin ára, milliók égtek el short pozíciókban

A kriptopiac jelentős emelkedést mutatott, amelyet elsősorban a Bitcoin vezetett. A digitális eszköz árfolyama nagyjából 74.300 dollárig emelkedett, ami körülbelül 40 napos csúcsot jelent. A mozgás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.