A rendőrség tudja, hogy nem csak a bűnözők használják a bitcoint

A Chainalysis csütörtökön tett közzé egy blogbejegyzést, amelyben bemutatták a bűnüldözés és a kriptopénzek kapcsolatáról szóló tanulmányuk eredményeit.

A cég több, mint 800 közszolgálati alkalmazottat kérdezett meg világszerte, hogy megértse a technológiával kapcsolatos véleményüket és azt, hogy mennyire érzik felkészültnek magukat a kriptókkal kapcsolatos ügyek kezelésére.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Minden téren terjednek a kriptovaluták

2024-ben a kriptovaluták elfogadottsága tovább nő, lehetővé téve milliók számára, hogy a hagyományos közvetítők nélkül indítsanak tranzakciókat, és ezzel párhuzamosan nőtt a kriptobűnözés általi felhasználás is.

Ennek eredményeként a kriptovaluta jelentős fókuszponttá vált a bűnüldöző szervek, szabályozó testületek és katonai ügynökségek számára, amelyek célja, hogy minimalizálják a visszaéléseket.

„A bűnüldözésben dolgozó válaszadók szerint a kriptovaluták számos nyomozásukban előkerülnek, de összességében pozitív véleménnyel vannak ezekről a pénzeszközökről.”

Nyilvános főkönyv, amit bárki leellenőrizhet

A Chainalysis megfogalmazásában egy nyomozás során a blokklánc-elemzés gyorsabb és hatékonyabb együttműködést is lehetővé tesz a bűnüldöző szervek és a kormányzati ügynökségek között.

rendőrség

Ugyanazon adatkészlet használata jobb nyomozati eredményekhez vezet.

„Míg a blokklánc-elemzés hasznos a bűnözés elleni küzdelemben, segíthet proaktívan megelőzni a bűnözést is. Lehetségessé válik még a korai szakaszban felismerni az illegális tevékenységeket a tranzakciós minták és kapcsolatok elemzésével, amelyek bűnözői magatartásra utalhatnak.”

A jelentés figyelemre méltó regionális különbségekre is fényt derített, például arra, hogy a latin-amerikai és EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióból érkező válaszadók mutatták a legnagyobb optimizmust a kriptovaluták jövőbeli szerepével kapcsolatban.

Ezzel szemben az ázsiai-csendes-óceán régió válaszadói negatívabb hozzáállást tanúsítanak.

A rendőrségnek is meg kell tanulnia, hogy hogyan működik a blokklánc

A válaszadók mind arra számítanak, hogy a kriptovaluták szélesebb körű bűncselekményekben is szerepet fognak játszani majd az elkövetkező öt évben, amiben semmi fura nincs, mivelhogy a kriptók pénzek, és a bűnözők is használnak pénzt.

A bűnüldöző szervek dolgozói közül viszont, a rendelkezésére álló eszközök ellenére a megkérdezettek mintegy fele elégedetlenségét fejezte ki a jelenlegi személyzeti és technikai erőforrásokkal kapcsolatban.

A legelterjedtebb kritika, hogy a pénzügyi források és a szakmai képzés növelésére is nagy szükség van ezen a területen.

„Egy elkötelezett szakértői közösség felépítése elengedhetetlen. Sok partnerre van szükség, mivel az ilyen esetek felgögyölítését egy nyomozó egyedül nem tudja megtenni. Szükség van magánpartnerekre, szükség van közszektor-beli partnerekre, szükség van helyi bűnüldözésre. Szükség van szövetségi bűnüldözésre.”

Olvastad már? Nem csak nekünk van melegünk: a DOGE, a SHIB és a PEPE gurul lefelé a kripto domboldalon

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Chainlink árfolyam: újabb emelkedési esély nyílhat

A Chainlink (LINK) előtt újra megnyílhat az út egy komolyabb emelkedés felé: miközben az árfolyam továbbra is jóval a korábbi csúcsok alatt mozog, több on-chain...

Trezor-adatszivárgás: 13.689 ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

A kriptobiztonságról szóló hírekben az elmúlt hetekben legtöbbször a kulcsokról, készülékekről és technikai sebezhetőségekről volt szó, a Trezor mostani esete viszont ismét megmutatja, hogy a...

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

A távmunka-állás, amely kriptóban fizet, a végén mégis te fizetsz rá

A munkakeresés az interneten mindig is a csalók egyik kedvenc vadászterülete volt, de az utóbbi időben a trükkök egyre kifinomultabbak. A szingapúri rendőrség most felszámolt egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.