A Polkadotról érkezik a Cardano első defiprojektje

A Bondly decentralizált e-kereskedelmi platform lesz a Cardano blokkláncán futó első decentralizált pénzügyi projekt, miután a platformon megvalósul a Goguen hard fork, ezzel pedig elérhetővé válnak az okosszerződések.

Egy Twitter-bejelentésben a Cardano platformja mögött álló IOHK az együttműködésre úgy hivatkozott mint „egy nagy lépés mindkét vállalat küldetésében, hogy a decentralizált pénzügyeket tömegek számára tegyék elérhetővé.”

A Goguen kigördülése, amely a tervek szerint 2021 februárjában valósul majd meg, lehetővé teszi, hogy decentralizált alkalmazások épüljenek fel a hálózaton, ezzel pedig elhozza a defiprojektek korát a Cardano ökoszisztémájába.

Charles Hoskinson, az IOHK vezérigazgatója elmondta, hogy a Bondlyhoz hasonló alkalmazások platformra való bevezetésével a „defi megmutathatja a benne rejlő valódi potenciált, végül pedig a globális digitális pénzügyi rendszer helyébe léphet.”

A frissítés lefutása után a BONDLY nevű kriptopénz felkerül majd a Cardanóra, kiegészítve ezzel a már meglévő, polkadotos implementációt.

Szintén hidat képez majd a vállalat két kulcsterméke között. Ez a BSwap OTC-kereskedési, valamint a BONDProtect e-kereskedelmi platform, amely decentralizált letéti szolgáltatást és vásárlóvédelmet is kínál.

Az Ethereummal ellentétben, ahol az ETH-tranzakcióknak nagyobb jelentőségük van maguknál az ERC-20 tokeneknél, a Goguen-frissítés nem fogja előnyben részesíteni a Cardano-tranzakciókat más, a platformon kibocsátott tokenekkel szemben.

Ez jobb teljesítményt jelent a nem natív tokenek számára, amelyek ettől függetlenül ugyanolyan biztonsági és okosszerződés-funkciókkal rendelkeznek majd, mind a Cardano natív tokenje, az ada.

A Cardano Goguen-frissítésének teljes implementációját követően a Marlowe nevű, blokkláncokra kifejlesztett programozási nyelv is nagyobb szerepet kap majd.

A kezdeményezés lehetővé teszi, hogy peer-to-peer hitelek és CFD-szerződések valósulhassanak meg a Cardano hálózatán.

A platform felhasználói már kész sablonokat is használhatnak majd defiszerződésekre és digitális eszközökre, feltételek alapján valósíthatnak majd meg tranzakciókat a hálózaton.

Korábban ezen a héten a vállalat egy újabb defiprojektet jelentett be Liqwid néven, amely potenciális jelöltnek minősül annak a 250.000 dollárnyi adának a megszerzésében, amelyet az IOHK adományoz a Project Catalyst keretén belül.

Hoskinson mindig is ambiciózus volt a Cardanót illetően. 2020 júliusában azt mondta, hogy a Cardano akár a defiszektor vezérévé is előléphet majd.

Hat hónapja az IOHK vezérigazgatója egy Youtube kérdezz-felelekben azt jósolta, hogy a Cardano fel fogja váltani a bitcoin, és év végére ők lépnek az első számú kriptopénz szerepébe.

Nos, ez még nem történt meg… viszont három hét még továbbra is hátravan.

Olvastad már? 3 éve nem álltak ilyen magasan a bányászok eladásai

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Lejár az ausztrál kriptocégek licenckérelmi határideje

Lejár az ausztrál kriptocégek türelmi ideje: szeptember 30-ig kell beadni a licenckérelmeket. Az ausztrál kriptopiac szereplői számára szeptember 30. nem egyszerű adminisztratív határidő, hanem a szabályozási...

Elveszett bitcoin: néha nincs mit visszaszerezni

A kriptovaluta nem mindig akkor tűnik el, amikor valaki elveszíti a pénztárcáját. Néha csak a hozzáférés veszett el – máskor viszont a milliókról szóló történet...

A Bitcoin-bálnák az Ethereum és a Solana felé fordulnak

A bitcoin emelkedése most nem egyszerűen új tőkét hoz a kriptopiacra, hanem át is rendezi annak belső erőviszonyait. Miközben a nagybefektetők továbbra is a BTC-t...

Az Nvidia felvásárolja a Hugging Face platformot

Az Nvidia újabb kulcsfontosságú darabot szerez meg a mesterséges intelligencia ökoszisztémájából: a chipgyártó 12,93 milliárd dollárért felvásárolja a Hugging Face platformot. A tranzakcióval nem csupán...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.