A német pénzügyminiszter támogatja a digitális euró bevezetését

Olaf Scholz, német pénzügyminiszter támogatása felől biztosította a digitális euró kibocsátására irányuló kezdeményezéseket – amely feltételezhetően blokkláncalapú kriptopénz lesz majd.

A WirtschaftsWoche német üzleti hetilap szerint Scholz megjegyezte, hogy a digitális valuták kibocsátását nem lehet csak olyan országokra hagyni, mint Kína, Oroszország vagy az Egyesült Államok, illetve olyan magáncégekre sem, mint a Facebook, amely vállalat jövő évben tervezi Libra nevű kriptopénzének bevezetését.

A digitális euróval kapcsolatos támogatását kifejezendő kijelentette:

Egy ilyen fizetési rendszer hasznára válna Európa pénzügyi központjának, illetve a világ pénzügyi rendszerének is.

Németország a múlt hónapban fogadta el blokklánccal kapcsolatos stratégiáját, amellyel tartalmazza a Facebook Libra vagy más párhuzamosan elfogadott valuták tiltását.
Scholz szerint az állam szuverenitásának kulcseleme a „valutakibocsátás”, amely feladatot nem szabad „privát cégekre” hagyni.
Jay Powellt, az amerikai Federal Reserve elnökét múlt héten két kongresszusi tag kérte meg arra, hogy vegye fontolóra egy nemzeti digitális valuta, azaz digitális dollár fejlesztését.

Olvastad már? A bálnák mesterségesen csökkentik a bitcoint, tudod miért?

Venezuela múlt éven indította el olajfedezetű kriptopénzét, a Petrót, miközben a jelentések szerint Irán egy PayMon névre keresztelt, aranyfedezetű kriptopénzt dobott a piacra.
Forrás: cryptoglobe.com
Kiemelt kép: Heinrich-Böll-Stiftung

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint az AI miatt dőlt be a Bitcoin, de vajon igaza van?

Amikor a Bitcoin ára megy felfelé, mindenki zseninek hiszi magát, és mindenki magáénak akarja a sikert. De amikor beüt a korrekció, hirtelen elindul a mutogatás,...

Amikor az AI már pénzt is kap a kezébe, onnantól tényleg nehéz lesz megállítani?

Eddig az AI-ról meg a kriptóról szóló sztorik kimerültek abban, hogy a ChatGPT megmondta, mikor érdemes venni a Solanát, vagy valaki elindított egy újabb "AI-alapú"...

Clarity act: közelebb kerülhet a kriptopiaci szabályozás áttörése

A Fehér Ház bizakodónak tűnik a kriptopiaci struktúráról szóló törvényjavaslat, a CLARITY Act gyermekbetegségeinek rendezésével kapcsolatban. A stablecoinok hozamáról szóló részleges kompromisszumos győzelem után most...

Nyomás alatt a bitcoin: az AI szívhatta fel a dollárlikviditást

Hayes úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia növekvő tőkeigénye jelentős ellenszelet jelent a bitcoin számára. A BTC komoly nyomás alatt van, miközben továbbra is 63.000 dollár...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.