A MtGox csalási ügyében egyelőre nem indítanak csoportos pert

A 2014-ben csődbe ment japán tőzsdétől akkori áron mintegy 400 millió dollárnyi bitcoint loptak el hackerek.
Az ügyvezető Mark Karpeles számára most egy kisebb győzelemmel ér fel, hogy a bíróság nem járult hozzá a csoportos kereset elfogadásához.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Így a jelenlegi állás szerint, az ügyet vezető Gary Feinerman bíró szerint 30 ezer kisebb tárgyalásra kerülhetne sor, hogy rendeződjön a dolog.
Nem véletlen, hogy Karpeles egy ideje úgy érvel, a Japánban végrehajtott kártérítési folyamat lényegesen jobb megoldás lenne, mint az USA-ban lefolytatott tárgyalás-sorozat.
Csoportos beadvány esetén bizonyítani kell, hogy a felperesek között nagy a hasonlóság, így a tárgyalás egyetlen nagy ügyként lefolytatható.
A bíróság szerint most félreértésekre adhat okot, hogy a felperesek képviselője a 400 millió dolláros ügyben Karpelest csalással, aktív részvétellel is vádolja.
Greene 2012-ben regisztrált a MtGox tőzsdére, és úgy nyilatkozott, hogy a platform felhasználói feltételeiben olvasható biztonsági garanciákat is elfogadta, azokat megbízhatónak ítélte.
2018 júniusában egy akkori vallomásban beismerte, hogy „talán rosszul emlékszik” ezekre a feltételekre, amelyeket a honlapon olvasott. A bíróság szerint vélhetően mind a 30000 felperes ugyanígy van ezzel.
Ha el is olvasták, és megértették a feltételeket elfogadás előtt, akkor is kétséges, hogy meg tudnak-e fogalmazni egyáltalán egy egyforma választ adott kérdésre.
Így nem lehet csoportos keresetet indítani, hiszen láthatóan nincs elegendő hasonlóság a résztvevők között, nem ugyanolyanok a körülményeik.

„Egyszerűen nem tudjuk biztosra mondani, hogy az összes, vagy akár csak a felhasználók többsége ténylegesen elolvasta, vagy egyáltalán megértette a feltételeket.”

Ha pedig mégis így tettek, akkor sem biztos, hogy mind ugyanazt szűrték le belőle, amit Greene.

„Levezényelni 30 ezer minitárgyalást azért, hogy kiderítsük, ki mit értett meg a platform feltételeiből, egy évtizeddel ezelőtt, elképzelhetetlen bonyodalmakhoz vezetne.”

A MtGox károsultjai már másodszor próbálkoznak a csoportos keresettel. 2018-ban szintén Feinerman utasította el az előző beadványt, miután az elsőrendű felperes, Greene vallomást tett.
A per azért indult, mert a MtGox tőzsde 2014-ben csődöt jelentett, miután ismeretlen támadók 400 millió dollárnyi bitcoint loptak el tőlük.

2019 márciusában Karpelest, a tőzsde akkori ügyvezetőjét a pénzügyi feljegyzések meghamisításáért ítélték el.

Olvastad már? Az ember, aki nem adta el a Dogecoinjait

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Dogecoin-bálnák felállása jelzi az új aranykort?

A Dogecoin (DOGE) újra felkeltette a nagybefektetők figyelmét. A bálnák felhalmozása 112%-kal nőtt egy hét alatt. Ez hatalmas érdeklődést jelez a nagy tulajdonosok részéről. Közben a...

Shiba Inu airdrop: óriási jutalmak várják a CRO-stakelőket

A Crypto.com új airdropkampányt indított, 250.000 dollár értékű Shiba Inu jutalommal. A felhasználóknak CRO tokent kell lekötniük az Airdrop Arénában, hogy részt vehessenek. Az esemény 2025....

Szárnyalnak a Solana mém érmék – vajon a Snorter is csatlakozik?

Vendégbejegyzés Az elmúlt egy hétben több Solana mém érme is komoly raliba kezdett, aminek hatására egyre nagyobb szerepet kapnak az új kereskedési eszközök. A BONK és...

Az Ethereum lehet a kriptovilág új éllovasa?

Ryan Sean Adams, a Bankless társalapítója pénteken így vélekedett: „Tom Lee a Fundstrattól az idei év legoptimistább híre az Ethereum számára.” A bitcoin-rajongó Lee híres jóslatokat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.