A Litecoin alkotója szerint az NFT-k az új ICO-k

A „digitális ezüst” alapítója párhuzamot vont a jelenleg virágzó NFT-piac, és a 2017 végén nagyra törő ICO-piac között.

Lee az NFT-kről

A Litecoin alapítója, Charlie Lee nem nagy rajongója a nem helyettesíthető tokeneknek, melyek árfolyama hosszabb ideje csendesen stagnált, az elmúlt hónapokban azonban robbanásszerűen érte el jelenlegi 3,44 milliárd dolláros értékét.

Lee Twitteren is elmagyarázta, miért nem kedveli a technológiát.

„Nagyon sok párhuzamot látok a 2021-es NFT-k, a 2017-es ICO-k, illetve a 2013-as altcoinok között.” – mondta.

„Kevesen fogják megtartani, és kevésnek lesz értéke, a legtöbbnek egyáltalán nem lesz.” – mondta Lee, párhuzamot vonva az NFT-k és az ICO-k között.
Az NFT-piac nagy fellendülést tapasztalt 2020 végén, amely 2021 elején is folytatódott. Ezek a tokenek kézzelfogható és nem kézzelfogható tárgyak (pl. ingatlan, digitális műtárgyak, zene) kriptográfiai ábrázolásai, amelyek az adott árucikk tulajdonjogát bizonyítják.


Az NFT-k piaca csillagászati magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban. Az ágazat teljes értéke 2019-ben 300 millió dollár alatt volt, 2020-ban meghaladta az egymilliárd dollárt, mára pedig a 3,4 milliárd dollárt. Ezalatt az NFT-k kereskedési volumene is sokat gyarapodott.

A robbanás

A Dappradar szerint 2020 márciusában az átlagos havi volumen 30.000 dollár alatt volt, míg ez tegnap egyetlen nap alatt a tízmilliós nagyságrendben mozog.
Egyes NFT-k hatalmas összegekért kerülnek eladásra. Számos platform, például a CryptoPunks – az NBA Top Shots és az OpenSea tokenek kiadója – egymillió dolláros eladásokat is elért 2021-ben. Ez a lépés azonban több oldalról is kritikát eredményezett.
Az olyan kriptohíveknek, mint Lee, az NFT-k hirtelen növekedése sokban hasonlít az ICO-khoz.
Tegnapi tweetjében felsorolt ​​néhány közös tulajdonságot is: könnyedén létre lehet hozni újakat, egyszerű megérteni és elmagyarázni, rengeteg új embert von be a kriptóba, a magas árak és ármanipulációk jellemzik, melyek félelmet és pánikot eredményeznek.

A kritikák valószínűleg nem teljesen alaptalanok.

„DeFi Ted” álnéven ismert kriptobefektető, aki a Cover Protocol biztosítási projekt tanácsadója, tegnap Twitteren osztotta meg tapasztalatait az NBA Top Shots tokenekkel kapcsolatban, elmagyarázva cége kilépési folyamatát, és annak nehézségeit a közelmúltban.


Állítása szerint a Top Shots nem válaszolt az eladási kérelmeikre, ami miatt megkérdőjelezhető a projekt fizetőképessége.

Olvastad már? 25 millió forint értékben adományozott bitcoint egy hazai magánszemély

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Közel 20 ezer BTC érkezett a Binance-re

A bitcoinpiac ismét egy olyan eladási hullámot tesztel, amely első pillantásra komoly veszélyt jelezhet, a vevők azonban egyelőre meglepően könnyedén felszívják a kínálatot. A bányászokhoz köthető...

Tokenizált betétekkel utaltak egymás között a brit bankok

Új korszak kezdődött a brit bankrendszerben: tokenizált betétekkel utaltak egymás között a bankok. A brit bankok most először mozgattak pénzt egymás között blokkláncon keresztül, tokenizált betétek...

Az altcoinoknak állhat a zászló a következő bikapiacon?

Az altcoinok lehetnek a következő kriptociklus igazi nyertesei – legalábbis Ran Neuner szerint. A következő kriptopiaci rali könnyen lehet, hogy nem a bitcoinról szól majd. Ran...

Trump dollárfedezetű stablecoinokkal erősítené a dollárt

Az Egyesült Államok új frontot nyithat a dollár nemzetközi dominanciájáért folytatott versenyben: a Trump-adminisztráció állítólag külföldön is ösztönözné a dollárhoz kötött stablecoinok használatát. A cél nem...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.