A legfiatalabb bitcoinmilliomos elindítja a kriptoalapú ’Libra Killert’

Elindult a Metal kriptovaluta-fizetési alkalmazás teljes verziója, amelyről az alkotók azt állítják, hogy a Facebook Librája felett fogja uralni a piacot.
Egy augusztus 19-i közösségimédia-bejegyzésben Erik Finman – a Metal társalapítója – a QuickCoin korábbi társalapítójával, Marshall Haynerrel, megerősítette, hogy a felhasználók már különféle kriptopénzeket küldhetnek és fogadhatnak.

A „Libra killer” kihívást jelent a Facebook számára

A Metal P2P fizetési alkalmazásként működik, illetve már különféle tokeneket is támogat, beleértve a bitcoint (BTC) és az ethert (ETH). Korábban ugyanis az alkalmazás által támogatott egyetlen fizetési lehetőség a saját cégen belüli token, a Metal (MTL) volt.

„Végre elhozzuk a kriptográfiát az embereknek – és olyan módon tesszük ezt, amelyről a Facebook Librája csupán álmodhat” – foglalta össze Finman, aki maga is a világ legfiatalabb bitcoin-milliomosaként vált hírhedtté.

Továbbá úgy gondolja, ez az ajánlat végül teljesen megsemmisíti majd a Facebook Libráját, amely még mindig nem látott napvilágot.

A kriptofizetések iránt érdeklődő nagyvállalatok

A Cointelegraph jelentése alapján a projekt több szabályozási akadályba ütközött szerte a világon. Ez a probléma azonban nem akadályozta meg a Facebookot abban, hogy csomópontokat gyűjtsön a projekt futtatásához.
A pénzügy néhány nagyobb szereplője, mint például a PayPal vagy a MasterCard megegyeztek abban, hogy 10 millió dollárt fizetnek a futtatás jogaiért.
Ezen a héten további híreket kaptunk arról, hogy a Binance bemutatta saját kriptoprojektjét, a Venust, amely szintén kriptográfia-központú versenytárs a Libra számára.
Időközben a Metal debütálása egy hónappal azután következik, hogy egy partnerséget hoztak létre a Steemit kriptoalapú közösségi hálózattal.
Az utóbbi eredeti tokenjét, a Steemet (STEEM) a Metal hozzáadta az alkalmazásához. Ezen felül azt is megengedte a Steemitnek, hogy saját tartalmát ossza meg.

„Azt is megengedtük a Steemnek, hogy a Metal Pay alkalmazás ’Fedezd fel’ szakaszát irányítsa, – ez számunkra újdonság – amelyet rengeteg érdekes tartalommal kapcsoltunk össze, hogy megismertessük felhasználóinkat a Steem blokklánccal és annak közzétételi platformjával, a Steemittel” – írták egy akkori blogbejegyzésben a hivatalnokok.

A kis milliomos egyébként akkor hívta fel magára a negatív kommentelők figyelmét, amikor 2018 végén kijelentette, miszerint a bitcoin halott. Hogy ilyen háttérrel (de még enélkül is) mégis milyen módon szeretne a Facebook elfogadottsági magaslataiba emelkedni, nem tudjuk.
Szeirntetek sikerülhet neki? Szóljatok hozzá a témához!
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin technikai jelei erősödnek, de még nem dőlt el minden

A Bitcoin árfolyama továbbra is stabil képet mutat, miközben több vezető technikai indikátor egyszerre fordult bikás irányba. A piac most egyetlen szintre figyel igazán: a...

Messari: a Bitget UEX-modellje átalakítja a tokenizált részvénypiacot

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, kiemelt helyet kapott a Messari frissen megjelent kutatási jelentésében, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és...

Bitcoin fedezet, peso hitel: új irányt mutat Argentínában a Lemon kártyája

Argentínában új formát ölt a kripto és a mindennapi pénzügyek találkozása. A helyi kriptotőzsde, Lemon, elindította az ország első olyan Visa hitelkártyáját, amely mögött Bitcoin...

A Bitcoin ETF-ekbe ömlik a pénz: 1,7 milliárd dollár három nap alatt

Három egymást követő napon is erős tőkebeáramlást regisztráltak a spot Bitcoin ETF-ek, miközben a Bitcoin árfolyama kéthavi csúcsra emelkedett, és a piaci hangulat látványosan javulni...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.