A kriptotőzsdék auditjai lehet, hogy semmit sem érnek

Az ismert befektető, Michael Burry úgy vélekedik, azok a szakértők, akik most auditálják a kriptotőzsdéket, tulajdonképpen éppen csak tanulják ezeket az újdonságokat, és ez nem mondható túl jó dolognak.

A 2008-as válság megjósolásáról híres szakember nemrégiben, az FTX összeomlása utáni auditálási lázról, a tartalékok nyilvánosságra hozásáról szólva úgy fogalmazott, hogy ezek a jelentések valójában értelmetlenek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Burry annak idején előre megjósolta a 2008-as válságot, és egy újfajta befektetési termékkel short pozíciót vett fel a piacon, amellyel hatalmas összeget keresett a válság során.

Az esetről könyv készült, majd mozifilm is, ahol Burry szerepét Christian Bale játszotta.

Burry azzal kapcsolatban tweetelt ezekről a vizsgálatokról, hogy a Mazars Group bejelentette, abbahagyja a kriptotőzsdék „proof of reserve” vizsgálatát, azaz a tartalékaik auditálását.

„Ezzel ugyanaz a baj, mint a válság alatt, mikor 2005-ben elkezdtük használni a credit default swap konstrukciót, az auditálást végzők menet közben tanulták meg, hogy ez egyáltalán hogyan működik. Ez nem jó. Ugyanez a helyzet az FTX, a Binance, meg a többi esetében is. Ezek az auditok értelmetlenek.”

Burry tweetje egyértelmű utalás arra, hogy a neves francia könyvvizsgáló cég bejelentette, a továbbiakban nem szolgáltat kriptoipari vállalkozásoknak, főleg a túlzott médiafigyelem miatt.

Az indokok között hozták fel még azt is, hogy az eddigi auditok, amelyeket például a Binance, a Crypto.com vagy a KuCoin részére végeztek, nem győzték meg a piacot, a fogadtatás nem az elvárások szerint alakult.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Karácsonyi kuponkód 15% kedvezmény: KaracsonyKw

Ezen a héten a Binance tőzsdéről több, mint 3 milliárd dollár értékben vontak ki kriptopénzeket, ráadásul az egyik konkurens tőzsde, a Kraken vezetője, Jesse Powell is a kétségeit fejezte ki a Mazars auditjával szemben.

A tőzsde tartalékainak a kritizálása után a Binance tőzsde alapítója, CZ, egy CNBC-nek adott interjúban beszélt a kialakult helyzetről, ahol elmondta, a legtöbb könyvvizsgáló valójában nem tudja, hogy hogyan kell egy kriptotőzsdét auditálni.

Az interjú során CZ-t megkérdezték, hogy a Binance miért nem választja valamelyik könyvvizsgáló céget az úgynevezett „négy nagy” közül, azaz a Deloitte, az EY, a KPMG, vagy a PwC csapatát, és, hogy a tőzsde esetleg nem tud megfelelő információkkal szolgálni ezek számára, hogy kényelmesen megszerezhesse a megfelelő igazolásokat.

Az ügyvezető egyszerűen válaszolt, és letisztázta az indokokat.

„Ezek közül a legtöbb azt sem tudja, hogy hogyan kell egy kriptotőzsdét auditálni.”


Olvastad már? Potneciális lehetőséget jelent ez a mintázat a Sandbox chartján

Forrás:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.