A kriptós predikciós piacok Trumpot mérik gyengébbre az első vita után

A Polymarket, egy felfutóban lévő predikciós platform hat számjegyű forgalmat generált az első elnökjelölti vita alatt.
Az első elnökjelölti vita után nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ki nyert, a kriptós oldalak viszont térfelet választottak.

Az FTX tőzsdén a választási határidős kötések is rekordot döntöttek, az ügyvezetőjük szerint már mintegy 4 millió dollárnyi pozíciót nyitottak, hogy letegyék a voksukat a republikánus Trump vagy a demokrata Biden mellett.
Trump esélyei az FTX kötései alapján csökkentek a vita után, és az újraválasztására fogadók immár 10%-kal alacsonyabb áron tehetik ezt meg.

Forrás: FTX

Azt hozzá kell tenni azonban, hogy az FTX lehetővé teszi a tőkeáttételes kötéseket. Azokon a platformokon, ahol erre nincs mód, megmaradtak a hat számjegyű forgalomnál. A Polymarket több, mint 100000 dollárnyi ügyletet dolgozott fel a „Megnyeri Trump a 2020-as USA elnökválasztást?” kérdésre.
Ők is úgy tapasztalták, hogy a hangulat érezhetően megváltozott a vita során, mégpedig a jelenlegi elnök kárára. 55%-a a válaszadóknak úgy véli, nem Trump fog nyerni.
Az ügyvezetőjük, Shayne Coplan szerint a platformjuk jó abban, hogy választ találjon a felmerülő kérdésekre:

„Az emberek tényleg tudni akarják a választ ezekre, nem pedig csak spekulálni róluk. A piacokban pedig az a szép, hogy begyűjtik az információt, értelmezik, és a reakciójukból leszűrhető, hogy mire számítanak, mi az előrejelzésük. Ez erről szól. Összefésüljük a tömegek véleményét és tudását egyetlen mérőszámba. Ennek hihetetlen közösségi és informális értéke lehet.”

A Polymarket az Ethereum láncán működik, és jelenleg is kísérleteket folytatnak a Matic megoldásával, hogy a skálázódással minden rendben legyen a jövőben is.
Jelenleg az oldalon végzett tranzakcióknak nincs jutalék-vonzata, és kriptó-tárolást sem végeznek a felhasználóknak.

Az „ár” meghatározása a swap dex-ekhez hasonlóan az AMM metódussal történik, a piac minden résztvevője tulajdonképpen a likviditási pool-lal szemben kell, hogy pozícióba lépjen.
Új piacok, azaz új, fogadható események a cég által kerülnek fel a platformra, viszont a felhasználók ajánlani tudják ezeket. A vállalat azért felel, hogy a gyakorlati integrálás megfeleljen minden vonatkozó követelménynek.

Olvastad már? A svájci Swipe defialapú Visa hitelkártyát bocsát ki

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Együttműködésre lép az OpenAI és a Mazda, újragondolnák az autók dizájnfolyamatait

Az OpenAI a szoftverfejlesztés után a mérnöki munkafolyamatokat is célba vette. A vállalat új kutatási együttműködést indított a Mazdával, miközben saját hardveres csapatai és a...

A bitcoin árfolyama stabilizációra szorul

A bitcoinpiacon jelenleg jóval több tőke áll veszteségben, mint nyereségben. Ez nem feltétlenül jelent azonnali összeomlást, de arra utal, hogy a piacnak időre van szüksége...

Már több bitcoint utaltak ki a Binance-ről a felhasználók, mint amennyit a támadás során loptak

A Binance-ről két nap alatt több bitcoin távozott, mint amennyit a támadók a tőzsde október 29-i biztonsági incidensében megszereztek. A kiáramlás ugyanakkor nem feltétlenül jelent...

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.